Isten mindig hűséges, hű önmagához, hű ígéreteihez, hűséges azokhoz, akik Őt szeretik, keresik. Az ember Isten képmása, értelme és szabad akarata van, a többi létező esetében az isteni teremtettség másként nyilvánul meg. Az állatok, növények szimbolikusan jelenítenek meg egy-egy ideát, arculatot a nagy isteni egészből. Istenre emlékeztető útjelzőkként is jelen lehetnek életünkben, ha jól figyelünk rájuk. Ezt a szemléletet a mai ember a háziállatok közelében szintén gyakorolhatja, ami azért is hasznos tapasztalat, mivel ezáltal egy-egy élőlényben nemcsak a dédelgetni való állatkát látjuk meg, hanem a benne rejlő misztériumot, ideát. Most a hűséghez leggyakrabban társított állatot, a kutyát fogjuk szimbolikai szempontból megvizsgálni.
Személyes kötődéseimről csak röviden írnék. Mindig volt kutyánk, főként kuvaszok, az ősi nomád pásztorkodó életmód gyakori segítőtársai: a középkorban medve- és bölényvadászatokon is megállták a helyüket. Hatalmas testi erő lakozik egy ilyen lényben, egy megzabolázatlan erő, amelyet uralni kell és tanítani, különben ez az állati vadság elszabadul, és az embert is maga alá gyűri.
Egy állat nevelése, szocializálása egyfajta „aranycsinálás”, a gazda feladata az állatban rejlő lehetőséget, az általa hordozott ideát megnyilvánítani, és az állatban rejlő képességeket kibontakoztatni.
Ez megteremthet egy olyan élethelyzetet, amely lehetőséget ad arra, hogy mi magunk is megtapasztaljuk vezetői képességeinket, átérezzük a hierarchia fontosságát, nem utolsósorban az egymásrautaltságot és a közösség szellemét. Szeretet és fegyelem, két alapelv, amelyekkel a közösség fenntartható. Megtapasztalhatunk olyan állapotokat, amelyek már az emberi társadalomban is torzult módon vannak jelen. Megtanulhatom, hogy az uralom nem erőszak, nem elnyomás és kizsákmányolás, hanem felelősség és feladat. Ez lenne az ember feladata a földön.
Az istenek társa
A kutya az antik világban több jelentéssel is bírt, az ókori Egyiptomban az alvilág határát őrizte, a sakálfejű Anubisznak, az alvilág istenének állata volt.
A görögöknél szintén kapcsolódik az alvilághoz, Kerberosz, a háromfejű kutya az alvilág kapuját őrizte, ezenkívül Artemisz, a vadászat istennője, a természet védnöke mellett tűnik fel, emellett Árész hadisten kedvelt állata is.
Az ókori csillagászok a Nagy Kutya (Canis Maior) leghíresebb csillagát, a Szíriuszt, Canicula (Kutyácska) néven nevezték, a nyári égbolton való megjelenését az év legmelegebb napjaként tartották számon, ebből ered mai kánikula megnevezésünk.
Az ókori feljegyzések is a kutyák hűségéről, ügyességéről számolnak be, az Odüsszeiában Odüsszeusz kutyája, Argosz húsz esztendőn keresztül várja haza gazdáját. A hazatérő Odüsszeuszt ő ismeri fel elsőként, és csak ezután távozik az élők közül. Perzsiában Ahura Mazda legfőbb istenség társa, aki a gonosz lelket elűzi.
Egy keresztény szimbólum
Számos bibliai szöveghely említi a kutyát a nyáj és a ház őrzőjeként, de tisztátalan állatként is, mivel döghúst is eszik és kóborlásra hajlamos.
Az Ószövetségben hűséges társként jelenik meg. Például Tóbiás történetében találkozunk vele: „A fiatalember meg az angyal útra kelt, a kutya meg ment utánuk.” (Tób 6,2)
Az Újszövetségben a sebet nyalogató kutya a prédikátor, a próféta jelképe, aki a szó, a logosz erejével tisztítja meg az ember lelkét. Lázár, a koldus történetében olvashatunk erről: a fekélyes sebeket a kutya nyalogatása gyógyítja be, amikor Lázár az emberektől már nem kap segítséget.
A kora középkorban Isidorus foglalta össze a szimbólum addigi jelentéseit, értelmezéseit. Meglátása szerint az eb szaglása és okossága minden más állatét felülmúlja, hűsége és szeretete megkérdőjelezhetetlen, bátran őriz és védelmez. A bátorság és a gyorsaság fő jellemzői.
A középkori bestiáriumok az isidorusi meghatározásokat követik, és viszik tovább. A 12. és 13. század környékére tehető Oxfordi Bestiárium számos szimbolikus magyarázattal szolgál. A Lázár történetében említett sebek gyógyítása itt is jelen van. A sebet nyalogató kutya a jó gyóntatóra utal, aki a lelket gyógyítja. A hányásához visszatérő kutya viszont az az ember, aki ugyan bűneit meggyónta, mégis visszatér addigi bűnös életviteléhez.
Szentek attribútuma, kísérője is a keresztény hagyományban: a nyájat őrző kutyák a sötét erők elleni védelmet is jelentették a középkori Európában. Ez a domonkos rend létrejötténél is megjelenik. A rend címerében látható fekete-fehér eb Szent Domonkos születési legendájában is szerepel. A fáklyát vivő kutya Szent Domonkos édesanyjának álmában jelent meg, s az állat tudatta vele, hogy a születendő gyermek nagy tettekre hivatott.
A rend nevében is megjelenő Domini canes – ’az Úr kutyái’ – kifejezés a rend feladatára, a szerzetesekre utal, akik az eretnekektől védik a tanítást, a hívők közösségét.
Clairvaux-i Szent Bernát születési legendájában is egy kutyáról olvashatunk. Montpellier-i Szent Rókusnak, amikor pestisben szenvedett, a legenda szerint egy kutya hozott kenyeret táplálékul.
A kutya Szent Gábriel arkangyal mellett többféle értelmezést hordoz az ábrázolásokon. Két kutya a hitet és reményt jelenti, három a hit, remény, szeretet, négy pedig a béke, könyörületesség, igazság, veritas és iustitia megjelenítői.
Feslettek, pogányok jelképe
Itt szólnunk kell a szimbólumok kettősségéről is. A vallási iratokban, szépirodalmi művekben egy-egy létező pozitív és negatív jelentést is hordozhat, ez a kutyák szimbolikájánál sincs másképpen. Például a bibliai időkben a megvetett pogányokat társították hozzá, ahogy Máté evangéliumában, a kánaáni asszony történetében olvassuk: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” (Mt 15,22–28) Amikor a kutya rossz tulajdonságait emelik ki, akkor ezt általában a pogány népekre való utalásként is értelmezhetjük. A szó az emberi hitványságra, gonoszságra utaló jelző is lehet, erről tanúskodnak az alábbi ó- és újszövetségi szöveghelyek:
„Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: »Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek és fejét vegyem!«” (2Sám 16,9)
„Hazael azonban azt felelte: »Mi a te szolgád, kutya, hogy ilyen szörnyűséget vihetne végbe?«”
(2Kir 8,13)
„A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.” (Jel 22,15)
Összefoglalva, a Szentírás a bűnösök, feslettek, kötelességeiket nem teljesítő elöljárók, tehát a hűtlen emberek negatív töltetű szimbólumaként is említi a kutyát.
Az isteni harag állata
Más helyeken a kóborló eb az isteni harag egyik eszköze. A pusztulásra ítélt Jerobeám történeténél ezt olvashatjuk: „Aki Jerobeám házából a városban hal meg, felfalják a kutyák” (1Kir, 14,11).
A haragvás eszközeként Jeremiás könyvében is megjelenik, a hűtlen népet és Hiszkija júdeai király fiát büntető vadként: „Négyféleképpen sújtok le rájuk – mondja az Úr: (…) kutyákkal, hogy széttépjék őket (…)” (Jer 15,3).
A misztérium felismerése
Rövid áttekintésünk segíthet bennünket, hogy mindennapjainkban is meglássuk a misztériumot, és elsajátítsuk a szimbolikus látásmódot, így a teremtményeket szemlélve ne egy biokémiai?? folyamat végtermékeként, „esetlegességként”, vagy „véletlenként” tekintsünk rájuk, hanem útjelzőkként Isten és önmagunk felé.
„Személyválogatás nélkül sokképen szól nekünk az Úr Isten” – írta Kempis Tamás évszázadokkal ezelőtt. Valóban nem válogat: személyek, élőlények mind egyformán alkalmasak, hogy közvetítsenek valami fontosat. Ahogyan Isten hű, azt egy kutya is feltárhatja előttünk. Fontos leszögeznünk, hogy ez a kapocs nem pótolja az ember és ember közötti szeretetet, barátságot, ne tekintsük emberpótléknak az élőlényeket, ahogy az elmagányosodott világban teszik sokan.
Kultúrtörténeti tényeket foglaltunk össze röviden, de az érdekességeken túl egy másfajta, mélyebb, szellemibb természetfelfogáshoz szeretnénk hozzájárulni. Olyan szemléletre kell törekednünk, mely által a teremtett világgal való élő kapcsolatunkat megismerhetjük, belátva, hogy nem egy végletes elzártságban élünk, nem csupán a betonkemény, rideg hétköznapok léteznek. Ehhez hozzásegít a misztikus szemlélet, a vallási, metafizikai jelképek ismerete is. Ha óvni akarjuk világunkat, ezeket az ideákat is érdemes ismernünk. Hogyan is vigyázhatnánk a környezetünkre, az élővilágra, ha nem látjuk a bennük rejlő misztériumot?
Irodalom
Kempis Tamás: Krisztus követéséről I. 5.
Vígh Éva (szerk.) Állatszimbólumtár. A–Z. Budapest, 2019, Balassi Kiadó.
Pál József, Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár, Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest, 2001, Balassi Kiadó.
