Sok erdei ösvényen az a benyomásom, hogy ezek az átjárók csendesebbé válnak, noha korábban sem lehetett egyetlen hangot sem hallani. Ez egy különös, másfajta csend, mely roppant erővel bírhat. Olyan, mint amikor egy halottal vagyunk együtt.
♦
Ha minden elcsendesül, a dolgok beszélni kezdenek, a kövek, állatok és növények testvérekké lesznek, és megosztják egymással a Titkot.
♦
Hogyan lehetséges az, hogy csaknem minden vonzalom a vadászat, a halászat, a nyílt tűz iránt mágikus igézettel bír? Ekkor legkorábbi örökségünkből élünk. Ha elszakadunk a mindennapoktól, akkor lépünk be ebbe a birodalomba. Elhagyjuk a történelmi világot, és ismeretlen ősök ünneplik visszatértünk.
♦
Egy növény minden állapotában tökéletes, legyen akár mag, virág avagy gyümölcs. E tökéletesség minőségi – álljon kapcsolatban akár a szépséggel, a hasznossággal vagy bármely más értékeléssel.
♦
A természet mérhetetlen pazarlása a magokban és gyümölcsökben éppen azt jelzi, hogy kincseskamrája itt rejtőzik.
♦
Egy növény minden állapotában tökéletes, legyen akár mag, virág avagy gyümölcs. E tökéletesség minőségi – álljon kapcsolatban akár a szépséggel, a hasznossággal vagy bármely más értékeléssel.
♦
A természet mérhetetlen pazarlása a magokban és gyümölcsökben éppen azt jelzi, hogy kincseskamrája itt rejtőzik.
♦
A föld szilárdan tartja a gyökereket, és a szél is elősegíti e szilárdságot. Egy teljességgel szélcsendes tájon az első vihar katasztrofálissá válna.
♦
A virágok nem kevésbé, hanem kifinomultabban éreznek, mint az állatok, az emberek vonzalmát pedig hasonlóval viszonozzák.
♦
Mint minden dolog a földön, a növények is beszélni kívánnak hozzánk, ám beszédük megértése tiszta fejet igényel.
♦
Még mindig a növények lelke áll legközelebb az isteni világhoz. Példázatként győznek meg erről minket.
♦
Amikor látom, hogy a virágok oly csendesek a szikrázó napfényben, megmutatkozik előttem élvezetük végtelen mélysége. Érzem, hogy édes és vigasztaló szavakkal és mondatokkal szólnak hozzám, s mindig fájdalommal tölt el, hogy egyetlen hangjuk sem jut el fülemig. Hívnak minket, mégsem tudjuk, merre induljunk.
♦
A Földközi-tenger egyetlen szigetén sem, még a Baleár-szigeteken és Rodoszon sem láttam ily gazdag, ily sűrű bozótost. Számtalan virág, fehér és sárga százszorszépek, némelyik már-már fához hasonlatos, szeder, pipacs, kamilla, boróka, fehér és vörös szuhar, a teraszokat pedig rózsaszín muskátlik ragyogó vízesései övezik. Valamennyi kitárul és kibomlik a Nap felé fordulva, melynek képét kerek és koronás virágaikkal oly hűségesen másolják. A nagy égitest tükrei vagy jelképei ők? Az örömben vagy a szolgálatban rejlik ragaszkodásuk?
♦
Amihez nagyítót és mikroszkópot használnak, ahhoz az igazi nagyítók maguk a virágok. Addig kell szemlélnünk őket, míg áttetsző lencsékké nem válnak, ezután pedig a sugárköteg fókuszpontjában látni fogjuk a mögöttük lévő izzást: annak a szellemi magszemnek a ragyogása ez, mely nem rendelkezik kiterjedéssel. Ez az igazi ősnövény. Mikor úgy tűnik, hogy a világ megrendült, egy virág látványa helyreállíthatja a rendet.
♦
A sötét liliom kis pálmafaként hajt ki a krizantémágyás peremén. Keskeny levelei spirálisát merész fordulatba pörgeti, ahogyan egy táncosnő teszi ruhájával. E növényre pillantva élvezem az egészséget, mely átjárja gyökerétől egészen a csúcsáig, csakúgy, mint az erőt, mely csodálatosan koncentrálódik benne, s melyet úgy fog körbe, mint egy szobor. A sietség távol áll tőle. Tudja, hogy az érettséget úgyis időben éri el.
♦
A szegélyekről. Egy gondolat a reggeli séta alatt a kertben, a harmatcseppekkel telehintett eperlevelek látványának hatására. Gyöngyszegélyként kapaszkodnak a szélekbe, ékszerként ragyogva, pompásan csillogva a napfényben. Ilyennek kell elképzelnünk a világ rendjét is, ám ott a levél láthatatlan, csupán az öltözetét látjuk.
A kristályok is szegélyt alkotnak egy láthatatlan mag körül. A gyönyörködtető harmóniák és mértékek ennek átfordításai a láthatóba.
♦
Mindenekelőtt még egyszer fel akarom üdíteni magam az öreg fák látványával. Valamennyi előjel közül a legkomorabb, hogy a földről nekik is ki kell halniuk. Nem csupán az érintetlen föld erejének leghatalmasabb szimbólumai, hanem egyben az ősi szellem is, amely bölcsők, ágyak és koporsók fájába szövődik bele. Bennük lakozik, mint a szent élet oltáraiban, melyektől az ember bukásában elszakíttatik.
♦
Aki fát ültet, gondol unokáira és dédunokáira is. Ehhez tartozik még egy tevékeny, gondoskodó hajlam, amely a mindennapi táplálkozás, a sietős felhasználás, továbbá a saját élet és halál felett áll. Továbbél, és érezzük a nyugalomban és békességben, melyet régi parkokban élvezhetünk. Az ősök gondoskodtak rólunk. Csatlakozunk hozzájuk, ahogy kiemelnek minket az üldöző és fenyegető idő köreiből. Nyugalomra találunk még a romlásban is.
♦
A fa az élet egyik nagy szimbóluma, sőt, talán a legnagyobb. Az emberek és népek ezért minden időben csodálták, tisztelték és tisztelik mindmáig.
♦
A fákban az őstípus hatalmát csodáljuk. Úgy hisszük, hogy nem csupán az élet, hanem maga a világmindenség nyúl át időn és téren e minta szerint. Bárhová is tekintünk, megismétli önmagát a legapróbb levél erezetétől a tenyér vonalaiig. Ezt követik a vízválasztó tenger felé rohanó folyói, a világos és sötét vénák vérárama, a barlangi kristályok és a zátonyok koralljai is.
♦
Végigsimítjuk öreg testvérünk kérgét: lovagi viadalokat látott, s már akkor is büszkén állt, mikor Kolumbusz útra készítette karavelláit. Erősebb, álmodozó élet ez, a mi életünk pedig, a maga mulandó gondjaival, csak álomnak tűnik mellette.
Oka van annak, hogy idegenkedünk a fákban megnyilvánuló élettartamtól. Az erdők eltűnnek, az öreg törzsek kidőlnek, s ezt nem lehetséges csupán a gazdálkodással magyarázni. A gazdaság itt csupán járulékos és végrehajtó, mivel olyan időkben élünk, amikor példa nélküli mértékű pazarlás zajlik. Összhangban áll ez mindkét nagy tendenciájával, az elértéktelenítéssel és a felgyorsulással.
Válogatta: Katharina Ayen[*]
Fordította: Németh Bálint
Fotók: Hegedűs Zoltán, Kocsi Lajos
Jegyzet
[*] Forrás: Katharina Ayen (szerk.): Tagseite-Nachtseite Maximen und Gedanken aus dem Werk Ernst Jüngers. Stuttgart, 1996, Klett-Cotta, 135–151. o. – A szerk.
