Részlet a Péter-apokalipszisből [1]
„Így szólt hozzám uram, Jézus Krisztus királyunk: »menjünk a szent hegyre«, és elmentek vele a tanítványai, miközben imádkoztak, és íme két férfiú. Képtelenség volt az arcukra tekinteni, mert fény jött róluk, mely fényesebb volt a napnál, és a ruhájuk is fényes volt, hogy nem lehet elmondani, és nincs semmi, ami felvenné velük a versenyt ebben a világban. Nincs olyan száj, amelynek édessége el tudná beszélni szépségük kellemességét, mert csodálatos és különleges volt külsejük. A másik, mondom, nagy volt, külsejében jobban ragyogott a hónál, külsejének színe olyan volt, mint a rózsavirág, és a teste és fejének haja, válla fölött, a homlokukon nárduskoszorú, szép virágokból fonva. Haja olyan, mint a szivárvány a vízen. Ilyen arcának bája, és fel van díszítve minden dísszel. Amikor hirtelen megláttuk őket, elámultunk.
♦
Odamentem az Úr Jézus Krisztushoz, és azt mondtam neki: »Uram, ki ez?« Válaszolt nekem: »ez Mózes és Illés«. És mondtam: »Ábrahám, Izsák, Jákob és a többi igaz atya (hol van)?« Megmutatott nekünk egy nagy tágas kertet, termékeny fákkal, illattal teli áldott gyümölccsel, tele szép illattal, és illata elérkezett hozzá. És benne csodálatosan sok gyümölcsöt láttam. Mondta nekem az én Uram és Istenem, Jézus Krisztus: »Látod az atyák nemzetségét? Ilyen az ő pihenésük.« Örültem és hittem. »Ugyanilyen a tisztelete és dicsősége azoknak, akiket üldöznek az igazságom miatt«, és megértettem azt, ami az én Uramról, Jézus Krisztusról szóló Írásban van. És így szóltam hozzá: »Uram, akarod, hogy készítsek itt három sátrat neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek?« Ő pedig haraggal válaszolt nekem: »A Sátán harcol ellened, és elfedi értelmedet, és ennek a világnak az állapota legyőz téged. Nyíljon hát ki a szemed, és táruljon fel a füled, mert egyetlen sátor van, melyet nem emberkéz készített, hanem égi Atyám készítette nekem és a választottaknak.« Láttuk, és örvendtünk.
♦
És íme, hirtelen hang szólt az égből, mely azt mondta: »Ez az én szeretett fiam, és kedvemet lelem benne, engedelmeskedj neki«. Ekkor egy hatalmas, nagyon fehér felhő érkezett a fejünk fölé és elvitte Urunkat, Mózest és Illést, én pedig remegtem és féltem. Nézzük, és kinyílt az ég, és láttunk embereket, akik testben voltak, odajöttek, és fogadták Urunkat, Mózest és Illést, és átmentek a második égbe. Beteljesedett az Írás szava: »Ez az a nemzedék, amely keresi őt, mely Jákob Istenének arcát keresi« (Zsolt 24,6). Nagy félelem és rémület lett az égben, angyalok egymást biztatták, hogy beteljesedjék az Írás szava, mely így szól: »Nyissátok ki a kapukat, ti fejedelmek!« (Zsolt 24,7,9) Ezután bezárult az az ég, amelyik nyitva volt. Imádkoztunk, és lejöttünk a hegyről, miközben dicsőtettük Istent, aki az igazak nevét beírta az élet könyvébe az egekben.
♦
Kinyitotta a száját, és így szólt hozzám: Halljad, fiam Kelemen! Mindent, amit teremtett, a dicsőségére teremtette: az angyalokat, az arkangyalokat, az uralmakat, hatalmasságokat, trónusokat, erőket, fejedelemségeket, kerubokat és szeráfokat, ezerszer ezreket és tízezerszer ezreket. Aztán pedig elhelyezte a népeket, mindegyiket a saját területén, és minden országnak alkotott királyokat, fejedelmeket, kormányzókat, prófétákat és apostolokat, hogy oktassák és tanítsák azokat, akik meghallgatják tőlük Isten szavát. Akik pedig nem hallgatják meg, azoknak a büntetése ítélet, de ha meghallgatják és teszik, akkor fizetségük öröm és méltóság a mennyek országában, miközben dicsőítik és magasztalják őt az összes angyallal együtt és az összes igaz lelkével együtt. Miközben dicsőítik Istent örökre, ő megadja nekik azt a méltóságot és dicsőséget, melyre mindent teremtett. Megteremtette az egeket és a földet, a tengert és a folyókat, az állatokat és mindent, ami látható, mert minden, amit teremtett, őt dicsőíti, és a hozzá intézett dicsőítések örökre megmaradnak. Aki pedig lecsúszik és felhagy a dicsőítéssel, az lehullik Isten akaratából és dicsőségéből. De az istenfélők soha nem hallgatnak a dicsőítéssel. Dicsőíti Istent a tenger és a folyók, a források, a tűz és a harmat. Dicsőíti Istent (minden), amiben van lélek, és amiben nincs. Az ördögöt is dicsőségére teremtette, és késlekedése miatt vetette le méltóságából, és az övéit mind, akik az ő hatalma alatt végezték a dicsőítést, akik vele együtt lettek teremtve. Ezeket nevezik démonoknak. Mert Isten először az angyalok nemzetségének alkotta meg őket a dicsőségére. Amikor fellázadt, az övéivel maradt az angyalok egy nemzetsége.
Utána lett teremtve Ádám Isten dicsőségére, és odaadta neki a földet, melyből teremtetett. Odaadta neki azt, és mindent, ami rajta van, hogy dicsőítsék őt benne gyermekeikkel együtt, mert nem hiábavaló módon teremtettek, hanem Isten dicsőségére. Az ördög azonban hiábavaló módon teremtetett, mert Isten ellensége lett, aki felhagyott a dicsőítéssel, mégha azért is lett Isten fia, hogy dicsőítse szent nevét, aki pedig késlekedik, az alábukik Isten dicsőségéből.
[Isten] Dicsősége azonban nem lesz kisebb, mert az ég és föld tele van dicsőségének szentségével, senki nem képes összeszámolni. Ne hagyjatok fel Isten dicsőítésével, mert ezért teremtett a dicsőségére, maradjatok méltóak, és reménykedjetek örvendezve. Ha soha nem hagyjátok abba magasztalását és dicsőítését, …, de ha felhagytok vele, kiestek méltóságotokból, Isten dicsősége azonban nem lesz kisebb. A ti méltóságotok Istentől van. Akik ebben szolgálnak egy kicsit, azoknak hosszúak a napjaik. Dicsőítsetek és énekeljetek éjjel és nappal. Dicsőítésük megmarad és hosszúak a napjaik.
Dicsőítsétek és zengjétek szünet nélkül azt, ki eljött, mert azt mondta: akik hűek hozzám, öröklik a földet, szentélyem hegyét pedig kiválasztottaim öröklik, és örök boldogságot adok nekik, ahogyan láttam méltóságukat, amikor szentélyem hegyén lakott, amikor felemelt engem félelmet keltő formában az, aki megszilárdította a földet, kertet ültetett rajta, kiterjesztette az eget, ráerősítette a napot, szélessé tette a tengert, állatokat alkotott bele, aki fújja a szeleket, összekeverte a tűzzel, és belelehelt. Ő az, aki kimosta az özönvízben az elsőt, ami megöregedett, és megújította a világot eljöttével. Fel fogja támasztani a halottakat hangjának hallatára. Igazaimat hétszer ragyogóbbá teszi a napnál, koszorújukat pedig olyan ragyogóvá teszi, mint a kristály, és mint a tavaszi szivárvány, mely nárdusból van, melyre nem lehet rátekinteni, kalcedonból, mely smaragdzöld színben ragyog, drága topázból, gyöngyből, mely sárga fénnyel ragyog, mint a csillagok fenn az égen vagy mint a napsugár, mely szikrázik, és nem lehet belenézni.
A halandók szeme látta, hogy vég nélkül dicsőítették teremtőjüket, és ő is megdicsőítette őket, és ahogy dicsőítették őt a bajban, ugyanúgy fogják dicsérni a dicsőségben, mert szív nem fogja fel és el van rejtve a halandó gondolkodás elől igazaim dicsőségének a méltósága, azoké, akik dicsőítették Istent életükben, akik magasztalták, és ő is felemelte őket, és királlyá tette őket, és amilyen az Atya dicsősége az egekben, ugyanolyan igazaim dicsősége Isten előtt.
Angyalainak arca ragyogóbb a napnál és koszorújuk olyan, mint a tavaszi szivárvány nárdusból, szemük fényes, mint a hajnalcsillag, kinézetük szépségét nem lehet elmagyarázni, dicsőítésük zengése olyan, mint édes hangszer hangja, soha el nem múló az örömük. Ruhájuk nincs szőve, és fehér, mint a kallósé, amint láttam a hegyen Mózesnél és Illésnél. Urunk átváltozásakor megmutatta Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Zebedeus fiának azt a ruhát, melyet a végső napon, a feltámadáskor (fognak viselni). Beborította egy fényes felhő és hallottuk az Atya hangját, mely azt mondta nekünk: »Ez az én szeretett fiam, benne telik kedvem, őt hallgassátok.« És miközben reszkettünk, elfelejtettünk mindent, ami itt van, mindent, ami testi, és nem tudtuk, mit beszélünk ennek a napnak és ennek a hegynek a nagy rémülete miatt, mert azon mutatta meg nekünk második eljövetelét az el nem múló királyságban.”
Jegyzet
[1] Péter-apokalipszis. Budapest, 2009, Corvina Kiadó /Fontes Orientales/, 25–31. o. Pesthy Monika fordítása. (A közlés a jogtulajdonos engedélyével történt.)
