Siva-purána VII. 2. 2.[1]
Egyszer, amikor Visnu úr Krisna alakban szállt alá,
tisztelettel megkérdezte Upamanjut, a remetét:
Krisna szólt:
„Szentség, szeretném megtudni teljességgel, hogy miben áll
a Pásupata bölcsesség csodás hatalma, lényege.
Siva miért Pasupati, ’Pasuk ura’, s kik a pasuk,
s mik a pásák, ’kötelékek’, amelyek kötnek-oldanak?”
Krisna érdeklődésére Upamanju mélyre hajolt
Siva és hitvese előtt, és kifejtette a tudást.
Upamanju szólt:
„Siva előtt pasu, ’állat’, ’élő’ az összes létező
a szanszára forgásában, Brahmától fákig-füvekig.
Ő az úr a dolgok fölött, ezért az Állatok Ura,
Élők Ura, s megköt mindent pásákkal, bilincseivel,
s ezeket ő oldozza le áhítatos híveiről.
Az érzetek és képzetek huszonnégy kategóriája ez
a kötelék, elemei: látszat, tett és sajátosság.
E hármas összetevőjű kötelékkel irányítja
az összes lény cselekvését, Brahmától kezdve fő uruk.
Az anyag az ő parancsára hozza létre az értelmet
a lélek használatára, értelem az éntudatot.
Az éntudat teremt öt-öt érzékszervet s érzékelést,
s a jelenségeket, mikre ez az öt-öt vonatkozik.
Ebből az öt jelenségből támad az öt elvont elem,
s az öt elvont elem elve az anyagi elemeket
hozza létre, Brahmától a füvekig: a testeket.
Az értelem határoz, de az éntudat azt hiszi: ő.
Az elme a megismerő, a gondolat elképzelő,
a hangot hallás fogja fel, s más négy a többi benyomást.
A cselekvő szervek műve a beszéd és más művelet,
Siva parancsát követve végzi a dolgát mindegyik:
a hangot érzékeli és a beszéd tettét műveli,
mert semmi sem hághatja át Siva kemény parancsait.
A levegő a Legfőbb Úr akaratából nyújt teret
az élők létezéséhez, betöltve a mindenséget.
A szél az ő akaratából száll a világon szerteszét,
és tartja fenn mint lélegzet az élőkben az életet.
Parancsára juttatja el az áldozatokat a tűz
az isteneknek s ősöknek, s főzi halandók ételét.
A víz az élőket Siva akaratából élteti,
s ő rendelte el, hogy a föld legyen a világ támasza.
Az istenek királyává Indrát is Siva tette meg,
hogy védelmezze az eget, és irtsa a démonokat.
A vizek örök őréül Varunát Siva tette meg,
s őt bízta meg, hogy pányvája kösse meg a bűnösöket.
Hármas megjelenésében a világot teremti meg,
majd tartja fenn, s ha jő a vég, szintén ő semmisíti meg.
Mérhetetlen hatalmának erejéről hallgass csodát.
Egykor az aszurák hadán győzött Indra s az istenek,
és vetélkedtek egymással: »Én győztem le őket!« – »Nem, én!«
Ekkor ékes öltözetű jaksa alakját öltve fel,
megjelent közöttük Siva, mellőzve ismert jeleit.
A földre tett egy fűszálat, s biztatta az isteneket:
»Az győzte le őket, aki ezt el tudja mozdítani.«
A jaksa szavait hallva, Indra, a villámok ura,
haragosan felnevetett, s odalépett, hogy felveszi.
De minden erejével sem volt képes megmozdítani.
Haragjában villámával rásújtott, hogy kettészeli.
Ám ekkor villámot lőtt ki a fűszál magából felé,
az rácsapott, széttörte, és Indra villáma földre hullt.
Ekkor a nyolc világőrző isten támadt rá mérgesen,
és ezerszámra szórták rá a fűszálra fegyverüket.
Hatalmas tűzláng csapott fel, zúgott iszonyú szélvihar,
mint a végpusztulás napján, s megáradt a nagy óceán.
Az istenek támadása így meghiúsult csúfosan;
a jaksa hatalma folytán megtört a füvön erejük.
Indra a jaksához fordult indulatosan: »Mondd, ki vagy?«
Azonban láthatatlanná vált a jaksa szemük előtt.
Ekkor a magasban feltűnt Párvati, Siva hitvese,
égi ékszerekkel ékesen, s mosolyogva közeledett.
Meghajoltak csodálkozva Indra s az összes istenek,
és érdeklődtek: »Mondd, ez a csodálatos jaksa ki volt?«
»Ő felfoghatatlan nektek – felelte barátságosan –,
Ő tartja örök forgásában a szanszárát, a létezést.
A világot ő teremti, s végül ő semmisíti meg.
Neki nem parancsol senki, ő a legfőbb parancsoló.«
Így beszélt a nagy istennő, s ezzel eltűnt Siva neje.
A csodálkozó istenek is az égbe távoztak el.”
Jegyzet
[1] Forrás: Puránák. A hindu legendairodalom gyöngyszemei. Budapest, 2008, Corvina Kiadó /Fontes Orientales/, 115–117. o. Vekerdi József fordítása. (A közlés a jogtulajdonos engedélyével történt.)
