„Alázat és bizalommal telt odaadás” híján tudományával a technikai fejlődés szerzőjeként, de személyében megrendülve áll előttünk jelenleg a civilizáció embere. Önhittség és kétely ellentétében hányódik, nem tudván mire vélni, hogy tetteit, melyekben a kor esze hat, nem, vagy csak részben igazolja közérzete. A létesítmények követelésének alávetve az egyén legtöbbször ugyanis „vagy csak azt akarja, amit mások tesznek, vagy csak azt, amit mások akarnak”, miközben egy személyes belső hang némelykor, főként élete kríziseiben, azt sugallja, hogy talán másképp kellene lennie, a végső vonatkozást keresve.
