A materiális világ esszenciálisan szellemi világ. Mit jelent az, hogy »szellemi«? Azt, hogy szubtilisebb, mint az anyagi? Ezt is, de nem ez a lényeg. A világ akkor szellemi, ha tudati természete az átélésben nyilvánvalóvá válik.

László András

 

 

„A lég, a fellegek, az erdő,
Mikéntha minden zengene…
A föld, a csillagok, a tenger,
Minden szívemmel van tele.

És mintha mind lobogna, égne;
Rajongna, élne szikla, rög…
Állat, virág, fa, sőt az ember
Érezne tégedet, Örök!…

[…]

És mintha mind belém ömölne,
Az óceán s a csillagok,
Szín és sugár, dal, illat, éter:
Úgy érzem, én minden vagyok."

Komjáthy Jenő: Az örök dal (részlet)

 

 

„A Rig-véda azt tanítja, hogy Isten az egész természetben felismerhető – a hegyekben, dombokban, folyókban. »Az egyetlen szellem rajtam keresztül áramlik.« Amikor egy hegyen állva nem tudod, hol végződik a hegy, s hol kezdődik a tested, az az igazi imádság. Amint lélegzel, az egész természet lélegzik. Mikor kiengeded a levegőt, az egész hegy minden völgyével együtt a fuvallatokban lélegzik ki. Amint belélegzel, az univerzális életerő pránájának teljessége járja át a tested, csakúgy, mint a völgyeket, a folyókat, a hegyeket. Ez az egyedüli helyes kapcsolat a természettel.”

Szvámí Véda Bháratí

 

 

Az ókori Nyugat

A csillagoknak ez az egész elrendezése és a mennynek ez a roppant ékessége tűnhetik-e egyetlen épelméjű ember számára is olyannak, hogy véletlenül és vaktában ide-oda száguldó részecskékből jött létre? Vagy pedig miféle más, az értelemnek és a bölcsességnek híjával lévő természet hívhatta volna életre mindezeket, amik nem csupán létezésüket köszönhetik tervezésnek, hanem gondolkodás nélkül még fel sem tudnók őket fogni, hogy milyenek. […]

Ezen a ponton ne csodálkozzam-e azon, hogy van olyan ember, aki meg van győződve arról: egyes szilárd, egymástól elkülönülő testeket a nehézkedési erő mozgat, és a nagyszerű és rendkívül gyönyörű világ ezeknek a testeknek véletlen találkozásából születik? Aki ezt lehetségesnek tartja, nem fogom fel ésszel, miért nem gondolja ugyanígy azt is, hogy ha a huszonegy betű aranyból vagy bármely más anyagból készült, végtelenül sok példányát valamilyen edénybe dobnák, s aztán összerázva a földre öntenék, Ennius Évkönyvek című munkáját hoznák létre olvasható állapotban. Nem tudom, akár egyetlen verssor esetében is képes lenne-e ilyen sokra a vak véletlen?

De ha akarod látni őt, figyeld meg a Napot, figyeld meg a Holdnak futását, figyeld meg a csillagok rendjét. Ki az, aki gondoskodik e rendről? Hiszen minden rend a szám és a hely korlátai közé van szorítva. Kit fél és tisztel a Nap, az égben lakó istenek között a legnagyobb, melynek az égi istenségek királyukként és uralkodójukként engedelmeskednek – ő tehát, aki oly hatalmas, és aki nagyobb a földnél és tengernél, mikor elviseli, hogy nála kisebb égitestek örökösen fölötte haladjanak? Nemde mindegyik égitest ugyanazt a mindig egyenlő utat teszi meg az égben haladván? Ki az, aki megszabta mindegyik mozgásának irányát vagy nagyságát? […]

Bárcsak képes lennél szárnyakat növesztve fölrepülni az égbe, és ég és föld között lebegve láthatnád a szilárd földet, a hullámzó tengert, a folyók áramlását, a kóborló szeleket, a tűz hevességét, az égitestek útját, s a gyorsan forgó eget, mely egyre csak ugyanazok körül forog körbe-körbe! Mily szerencsés látvány, gyermekem, egyetlen pillanatban szemlélni mindezt; azt, hogy a mozdulatlan megindul, ami pedig az érzékelés számára rejtett, megnyilvánul a dolgok által, amiket alkotott. Ez a világmindenség rendje és ez a rend mindensége.