Ars Naturæ Online

A tudatökológia egyik kiindulópontja, hogy az ökológiai gondolkodás átvihető a tudatra, mivel az ember tudatállapotai szintén oikoszt, környezetet képviselnek a saját – egyszerre statikus és dinamikus – lényege körül. Az átvitel azért is lehetséges, mert a tudatosság az ökológia bármely változatának fundamentumát képezi.

De nemcsak lehetséges, hanem szükséges is, tekintettel arra, hogy az ember tudata ma éppen olyan rossz állapotban van, mint a természeti környezete. A tudat megváltoztatása a fizikai környezetet is megváltoztatná. Ha – például – a saját tudaton belül létezőként élnénk át az egész látható természetet, nyilvánvalóan kevésbé ártanánk annak, a környezetet tudaton kívülre helyező uralkodó felfogásokhoz képest.

Nyilvánvaló, hogy a fizikai világ – bármilyen szinten és mélységben tekintünk rá, a szubatomi dimenziótól a csillagrendszerekig – érzéki minőségekből épül fel: szín és alak, hang, tapinthatóság, íz és illat alkotja. Minden élő és élettelen létező a maga közvetlen, megnyilvánult létében e minőségek komplex egységeként ragadható meg. Ezek azonban az érzékelő tudathoz tartoznak, az adott tudati-érzékelési funkció esszenciális természetét tükrözik. A szín, az alak, a látható tér vagy a fizikai fény például kizárólag a látásban, a látással összefüggésben, a látó tudatosság egy specifikus vetületeként és módozataként létezik. Ugyanez érvényes a többi érzékre és azok tárgyaira is. Ezért a kérdésre, hogy miből van a világ, csak azt felelhetjük: tudatból van, szubsztanciális alkotóeleme maga a tapasztaló tudat (…).

(A fényképet készítette: Lerch András ©)

A saját tapasztalaton alapuló, előzetes ítéletektől mentes szemlélet minden olyan megközelítés sajátja kell, hogy legyen, amely az igazság megismerésének és képviseletének az igényével lép fel. Különösen igaz ez a természeti-fizikai valóságot leírni szándékozó „világi” felfogások esetében, amelyek a vallásos vagy teológiai állásponttal szemben éppen az elfogulatlanságra, a közvetlenül átélt valóság iránti hűségre hivatkoznak. Minthogy itt a vizsgálat tárgya az emberi tapasztalat szintjén is közvetlenül megfigyelhető, ez a hozzáállás a maga keretei között jogosult. Azonban a közvetlenség elvét komolyan kell vennie az embernek. Ha ezt komolyan veszi, be kell látnia és el kell fogadnia, hogy a létezés saját tudati önátéléseként ragadható csak meg. Ily módon teljességgel irreális minden olyan világértelmezés, amely éppen a közvetlen tapasztalás és a megismerő tudat segítségével akar bizonyítani – vagy akár csak felvetni – egy olyan létezőt és létet, amely kívül esik a saját tudat világán. Ennek megfelelően a tudományos vagy hétköznapi „materialista” nézetek – vagyis mindazon nézetek, amelyek bármilyen értelemben egy tudattól független valóság meglétét tételezik – a legkevésbé sem realisták, és a szigorú tapasztalati realizmus vonalán soha nem is képesek saját állításaikat igazolni.