Hány fából áll egy erdő? Hány házból egy város? A poitiers-i földműves így dalolt:
„La hauteur des maisons
empêche de voir la ville”,
és a német közmondás azt állítja, hogy a fától nem lehet látni az erdőt. Erdőnek és városnak lényegéhez tartozik a mélység, márpedig a mélység végzetesen arra van ítélve, hogy felületté változzék, ha meg akar nyilatkozni.
Vagy kétszáz vaskos tölgyet és karcsú kőrisfát látok most magam körül. Erdő ez? Bizonyos, hogy nem, csak egy csomó fa, melyet látok az erdőből. A tulajdonképpeni erdő azokból a fákból áll, amelyeket nem látok. Az erdő természeténél fogva láthatatlan, azért maradt neve körül minden nyelvben a rejtelemnek valami tompa sugárzása.
Most felállhatok és elindulhatok valamelyik tétova ösvényen, ahol át- meg átröpködnek a rigók. A fákat, melyeket az előbb láttam, más fák helyettesítik majd. Az erdő felbomlik, széthull egymásután megpillantható részek sorozatává. Se sohasem találom ott, ahol szembekerülök vele. Szemünk elől szökik az erdő.
Mikor elérünk egy kis tisztásra, mely a növényzetbe beékelődik, úgy tetszik nekünk, hogy egy ember ül ott egy kövön, könyöke a térdén, fejét kezébe hajtja, és hogy éppen mielőtt mi odaérkeztünk volna, felkelt és tovább ment. Az az érzésünk, hogy nem messze tőlünk ismét leült, ugyanabban a helyzetben. Ha engedünk a vágynak, annak a vonzóerőnek, hogy azt az embert meglepjük, az előbbi jelenet újra meg újra ismétlődik.
Az erdő mindig egy kicsit másutt van, mint ahol mi vagyunk. Ahol mi vagyunk, onnan eltűnt és csak friss nyoma maradt ott. A régiek, akik eleven testi formákba vetítették ki érzelmeiket, benépesítették az erdőt lenge nimfákkal. Semmi sincs ennél igazabb és kifejezőbb.
Ahogy mendegélsz, fordítsd hirtelen tekintetedet a sűrűben megnyíló tisztás felé és remegni látod a levegőt, mintha éppen most készülne betelni az űr, melyet egy könnyed, mezítelen test hagyott maga után.
Akármelyik pontjából nézzük is, az erdő tulajdonképpen csak lehetőség. Ösvény, melyen elindulhatunk, forrás, melynek halk csörgedezését hozzánk emelik a csend karjai s amelyet tőlünk néhány lépésnyire felfedezhetünk; dallamok, melyeket odébb madarak énekelnek s a lombok alá, ahol ülnek, mi is eljuthatunk. Az erdő cselekedeteink összessége, de ha megvalósítanánk őket, elveszítenék tulajdonképpeni értéküket. Ami az erdőben közvetlenül jelenik meg előttünk, csak ürügy arra, hogy a többi része a távolban rejtőzködjék.
Kiss Ernő fordítása [*]
Jegyzet
[*] Forrás: Forrás (Budapest) I. évf. (1943) 5. sz. (május) 178–179. o. – A szerk.
