A bambusz dicsérete III. – Mitológia és bölcsesség

Bambusz-mitológia

Több ázsiai kultúrában – köztük az Andamán-szigeteken – úgy tartják, hogy az emberiség a bambusz szárából származik. A fülöp-szigeteki mitológiában[1] az egyik leghíresebb teremtéstörténet az első férfiról, Malakásról ('Erős') és az első nőről, Magandáról ('Gyönyörű') szól, akik a kettéhasított bambuszszár két feléből születtek, amit egy bűvös madár a csőrével hasított ketté egy szigeten, amely az ég és az óceán csatáját követően keletkezett. Egy maláj legenda szerint egy bambusz alatt alvó férfi gyönyörű nőről álmodott, s miután felébredt, eltörve a bambusz szárát, felfedezte benne a nőt. Az új-guineai wantoatok eredetmítoszában egy öregember az unokájának megparancsolja, hogy minden bambuszfajtából vágjon egy szálat, majd a bambuszcsöveket töltse meg galambvérrel. Miután az öreg tüzet rakott, „a bambuszcsövek végül is nem bírták elviselni a nagy forróságot. Hangos durranással megpattantak, és mindegyik bambuszcsőnek a tövénél ott állott egy meztelen férfi és egy meztelen nő: az első emberek.”[2] A szintén új-guineai marind-animok mítoszában a parti homokból feltörő vízzel embercsírák jöttek napvilágra, akiknek félig hal-, félig embertestük volt, de orr, fül, szem, száj nélkül. Egy tűznél melengették őket, amit bambuszokból raktak. „Először egy kis bambusz kezdett el pattogni, és a hangra az embercsírák mindegyikén két gödröcske nyílt meg. Ebből lettek a fülek. »Poo!« – pattant meg egy másik, némivel vastagabb bambusz, és a lényeken két-két szemgödör hasadt. A harmadik pattogásra az orr nőtt ki, majd kis idő múlva egy nagyon hangos pattogás következett – egy vastag bambusz hasadt meg, és ebben a pillanatban mindegyik lény felkiáltott: »Ua-aak!«, mivel ezzel az utolsó erőteljes pattogásra felnyílt a szájuk is. (…). A földből kijött lények most már igazi emberek voltak.”[3]

A japán Taketori Monogatari (Mese a bambuszvágóról)[4] a három hüvelyk parányi lánykáról szól, aki egy fénylő bambuszszárból került elő[5], s akit megtalálója, egy bambuszszedő öregember nevelt fel a feleségével. A leány tündöklő szépségű hajadonná serdülve a Najotake no Kaguja hime nevet kapta, ami azt jelenti, hogy ’Hajlékony bambusznád tündöklő hercegnője’. E mű világirodalmi jelentőségét növeli, hogy a japán elbeszélő műfaj, a monogatari legelső darabja, eredeti változatai a 9. században kerültek lejegyzésre. Az O-Macu és O-Take (Fenyőcske és Bambuszka) című japán népmesében[6] az előzőnek szinte a fordítottja történik: egy asszony elveszejti mostohalányát, akinek a sírjából bambusznád hajt ki. Ezt egy vándor kivágja és bambuszsípot farag belőle, majd megfújva azt egy szomorú dal hangzik fel, amit a szél a lány apja füléig röpít, aki így értesül annak haláláról.

A legrégibb fennmaradt japán írásos mű, krónika és hitregegyűjtemény a Kodzsiki (Régi történetek feljegyzései)[7] 712-ben íródott, s benne több helyen is szerepel a bambusz. Az első könyvben olvasható teremtéstörténetben van egy jelenet, amikor Izanaginak, miután meglátogatta hitvesét, Izanamit a Holtak Birodalmában (Yomi no kuniban), menekülnie kellett onnan. Az őt üldöző boszorkákat úgy szerelte le, hogy kivette az egyik hajfonatába tűzött sok fogú bambuszfésűt, és maga mögé hajította. Azon nyomban bambuszhajtások eredtek belőle, s amíg üldözői ezeket kicsavarták és megették, Izanagi elmenekülhetett.[8] A harmadik könyvben a császár így énekel mátkájának: „Fonódik a bambusz, de mi / Fonódva, aj, nem aludtunk! / Sűrűn nő a bambusz, de mi / Együtt bizony nem aludtunk! / [De] majd alszunk együtt, össze / Fonódva is!” Máshol udvarhölgy énekel a császárnak egy csodás palotáról: „Mint a bambusz, gyökerezve, / Olyan jól van megépítve”.[9]

A Hawaii-szigeteken a bambusz (ohe) egy kinolau, azaz a polinéz teremtő Isten, Kane egyik megtestesülési formája.[10] Egy hawaii mesében is találkozunk vele, ahol egy földi asszonynak az égből aláereszkedett – s oda később visszatérő – királytól leánygyermeke születik, aki felserdülve apja keresésére indul. Nagyanyjától tudja meg: „Ez az út! Ez a bambuszszár az út. Mássz fel a tetejébe, s mikor a terhed alatt lehajlik, éppen át fog érni veled Ku-ai-be-lániba. – Felmászott Lau-kia-mánu a bambuszszár legtetejére, s ott letelepedett. Elkezdett növekedni a bambuszszár, nőtt, nőtt, mikor már csoda, hogy milyen magasra nőtt, egyszer csak lehajlott. A hegye éppen odáig ért, ahol már kezdődik az Eget Támogató Ország, Maki-i király birodalma.”[11] Tehát itt egyfajta – földről az égbe ívelő – hidat képez a bambusz.

Egy laoszi teremtésmítoszban viszont a thenek (’istenek’) ura parancsolta meg, hogy rombolják le azt a bambuszhidat, amely összekötötte az eget a földdel. Attól a naptól kezdve az istenek, a szellemek és az emberek már nem látogathatták meg többé egymást.[12]

A vietnámi történelem mitikus népi hőse, Thánh Gióng (Szent Gióng, a menny isteni királya, a Négy Halhatatlan egyike) egy csatában, miután a kardja eltört, egy bambuszrúddal harcolt tovább elszántan, s így vált a betolakodók elleni küzdelem jelképévé. Egy ősi vietnámi legenda a Cây tre trăm đốt (A százcsomós bambuszfa), amelyben egy szegény parasztlegény beleszeret gazdája gyönyörű lányába. A földesúr lehetetlen feltételt szab a kérőnek: hozzon neki egy százcsomós bambuszfát. Ekkor megjelenik a parasztnak Bụt (Gautama Buddha), és mond neki négy varázsszót („Khắc nhập, khắc xuất” = ’összeragadt azonnal, szétesett azonnal’), amivel össze tudja ragasztani több különböző bambuszfa száz csomóját. A legény visszatér az ajándékkal, s amikor a földesúr kíváncsiságból hozzáér a rendkívül hosszú bambuszhoz, hozzá is ragad, mivel a fiú kimondja az első két varázsszót. A földesúr könyörög, hogy válassza le róla, s inkább neki adja a lányát, így végül megtörténhet a házasság.

A tűz megszerzéséről szóló vietnámi mítoszban a bögöly, mint állati kultúrhérosz, furfangos módon ellesi, hogyan csiholja a tüzet a tűzisten száraz bambuszból.[13] Egy új-guineai legendában (A felső-tae-emberek)[14] a kutya bambuszcsíkot hoz az embereknek az erdőből, s megmondja nekik, hogy dörzsöljék azt egy fához, amiből tűz keletkezik. Egyes hiedelmek szerint az összedörzsölődő bambusztörzsek okozzák a dzsungeltüzeket, így e növény a szakrális tűz jelképének is tekinthető. Az izzó fiú című új-guineai mesében az emberek egy forró üregbe esett fiút akarnak kimenteni, ezért bambuszcsőben vizet hoznak a tengerből, amit a testére locsolnak, mire az gőzzé válva fölszáll az ég magasába, és felhővé változik. Odáig kapaszkodik fel a fiú egy fán, és Nappá lesz.[15]

A foltos bambusz (Phyllostachys bambusoides forma lacrima-deae), más néven „könnycsepp bambusz” legendája szerint az ókori Kína egyik híres uralkodója, Shun császár egy utazás során váratlanul meghalt. Két felesége, Ehuang és Nüying napokig siratták őt a folyó mellett. Könnyeik a környező bambuszokra hullottak, mindörökre nyomot hagyva rajtuk. Innen származik e faj kínai neve Xiāngfēi zhú, szó szerint fordítva ’a Hsziang-folyó menti ágyasok bambusza’ (Xiang a folyó, ahol a történet lejátszódott, a fei jelentése ’ágyas’, a zhu jelentése ’bambusz’). Eme dekoratív bambusz szárából készítették leginkább a kalligráfiához és festéshez használt kínai ecsetek nyelét.

Bambusz-bölcsesség

„Hsziang-jen remetekunyhója előtt az ösvényt takarította. Félredobott egy követ, mely véletlenül száron vágott egy bambusznádat. Az éles csattanásra egyszeriben megvilágosult.”[16] – A természeten túlihoz, a természetfelettihez nem a természet megkerülésével, átugrásával vagy kiiktatásával kell eljutnunk, hanem annak megtapasztalásával és megismerésével, az abba való beleragadás nélkül. Olykor félredobunk valamit, ami az ösvényen utunkat állja, hogy azt tisztává, üressé és zavartalanná tegyük, s akkor ez a félredobott „dologiság” egy váratlan csattanással vagy koppanással ébreszt rá bennünket arra, hogy el ne menjünk éppen amellett, amiért jöttünk. Ez a sajátságos hang az útszéli bambusz belső üregéből, mintegy a csendből csendül fel, s arra emlékeztet, hogy először bensőleg kell üressé és tisztává válni. E nélkül hiába sepregetjük magunk előtt az utat, s tisztogatjuk a környezetünket.

Bármely meditációs objektum, így a bambusz is, csak akkor tárja fel titkait, ha szemlélője a szemlélés folyamán azt élővé teszi, mintegy „használatba véve” nemcsak érzékszerveivel, hanem tudatával is letapogatja, leképezi, és szinte feloldja és felszívja azt, így adván egyfajta szellemi táplálékot a tudat számára. A vizsgált objektumban megtestesülő különféle minőségek ezáltal visszavezethetők szellemi eredetükhöz, ideájukhoz. A műveletet nekünk magunknak kell végrehajtani. Ahogyan Lao Ce mondja: „A fa és a bambusz tüzet rejt magába, de meleget nem ad, míg meg nem gyújtod.”[17]

A saját magunk általi megtapasztalás és megismerés folyamán számításba kell vennünk az elmúlt korok költőinek, festőinek, bölcselőinek, papjainak tapasztalatait és kijelentéseit. Mindaz, amire a bambusz ihlette és inspirálta őket, mára egy jól behatárolható, kvázi kanonizált jelentéstartományba sorolható.

„A hagyomány úgy tartja, hogy Ven Tung[18] egész életét a bambusznád szemlélésével és festésével töltötte, a fokozatos tökéletesedés szellemi útját járván be e tevékenységével. A bambusz üreges szára az aszkéta testéhez hasonlít, amelyben a belső sugallatok szabadon közlekedhetnek. A bambuszban olyan ellentétes minőségek találnak egymásra, mint a könnyedség és az erő, a hajlékonyság és az ellenállás. A növény egyben az ember tökéletesedéséhez vezető út szimbóluma, a bambuszlevelek suhogása olykor a megvilágosodás állapotát jelzi.”[19] Egy további megállapítás is hasonló jelentést társít az egyenesen magasba törő szár képéhez: „A rajta levő csomókat a magasabb megismeréshez vezető út lépcsőfokaiként fogták fel.”[20] Akár az életfa, ez is tekinthető világtengelynek, amely a csúcsra vezet. A bölcs, aki ide feljutott, a csan-buddhizmus szerint látszólag úgy él, ahogy bárki más. „A tévhitek világától a megvilágosodásig jutás során a bölcs hátrahagyja halandó emberi mivoltát, s belép a bölcsesség kapuján. Ám ezután el kell hagynia a bölcsesség birodalmát, hogy visszatérjen a halandó emberek közé. Ezt a chan mesterek úgy nevezték: »tenni még egy lépést a száz láb magas bambusz tetejéről«. A bambusz teteje jelképezi a megvilágosodás csúcspontját. »Tenni még egy lépést« azt jelenti, hogy miután megvilágosodott, a bölcsnek van még tennivalója - ám ez nem több, mint hogy elvégezze a mindennapok megszokott feladatait. Ahogyan Puyuan fogalmazott: »Miután átjutottál, s megértetted a túlsó oldalt, visszajössz, hogy az innenső oldalon éld az életed.« (Régi kiválóságok feljegyzett mondásai, 12. fejezet.).”[21] Bizonyára összefügg a fentiekkel, hogy Kuanjin (Guanyin) – a mahájána buddhisták egyik legnépszerűbb bodhiszattvája, Avalókitésvara kínai megfelelője – a legtöbb ábrázoláson bambuszokkal a háttérben látható.[22] Ő az együttérzés, a végtelen irgalom és könyörületesség megtestesítője, aki bár megszabadult, de a szenvedő lények megsegítésére visszatér.

A bambusz csomókkal tagolt szárának a sinto hagyományban egy további jelentése is adódik: „az emberi élet tökéletes jelképe: két csomó között, a kezdetet és a véget jelző két pont között fejlődik. E függőleges vonal mentén elöl állnak az elmúlt generációk, őket követik a jövő nemzedékei, a kettő között az egyén élete jelenti az összeköttetést.”[23] Japánban egyébként újév alkalmával fenyő- és bambuszágakkal díszítik a ház bejáratát vagy főoszlopát, mivel úgy tartják, hogy ezáltal a jó szellemek – és velük a szerencse – megtalálják a házba vezető utat. Továbbá mindkét növény örökzöld, így a hosszú életet is jelképezik. Együtt említi őket Kim Jugi (1647-1720) koreai költő is egyik versében: „Tavaszi virágszirmok, / hencegtek szépségtekkel? / Nézzétek a szálas fenyőt, / s a bambuszt télvíz idején! / A zöldjük hervadatlan szépségű, / állhatatos hűségű.”[24]

A bambuszok – fentebb már említett – ritka virágzásával és termésképzésük utáni pusztulásukkal kapcsolatban is találunk egy jelképes értelmezést. A buddhista hagyományban a történelmi Buddhának tulajdonított mondások gyűjteménye, a Dhammapada 164. verse így szól: „Aki ostoba elméletek kedvéért / elutasítja a szentek, a kiválasztottak, / az Erénynek élők tanítását, / az önnön pusztulásának / gyümölcsét termi, / akár a katthaka (= bambusz).”[25]

Kínában a 3. században tevékenykedő neotaoista írók, filozófusok és művészek egy csoportját az utókor a „Bambuszliget hét bölcse” néven tartja számon. „A hagyomány szerint hivatalnokok voltak, akik később hátat fordítottak a közéletnek, és a természetben találták meg boldogságukat. Innen a »bambuszliget« gyakori emlegetése költészetükben és a csoport elnevezése.”[26] Ők a konfucianizmus szigorúan előírt szertartásosságával szemben „a szabad, kötöttségektől mentes életformát tartották eszményinek, [és] »neveletlenségükkel« számtalanszor megbotránkoztatták a konfuciánus köröket.”[27]

Szinte minden nép kultúrájában találunk szállóigéket, közmondásokat, amik a hétköznapi életben is gyakran felemlített ősi bölcsességek. Egy indiai közmondás szerint „Ha magasra nő a bambusz, meghajlik – ha a ricinus nő magasra, eltörik.”[28] Kínában is ismeretes hasonló: „Minél magasabb a bambusz, annál mélyebbre hajlik.”[29] További kínai közmondások: „Egy szál bambuszból nem lesz tutaj. – Késtől a bambusz nyomban kettéhasad. – A bambuszt előbb gondolatban rajzold meg.”[30] Európai észjárással is azonnal érthető ez a japán közmondás: „Hiába teszed a kígyót bambuszcsőbe, nem tudsz változtatni tekergőzési szokásain.”[31] Más változatban: „Tedd bambuszcsőbe a kígyót, akkor sem lesz egyenes.” További két japán közmondás: „Faágat olt a bambuszba” – vagyis hiábavalóságot cselekszik. „Bambuszbottal verné le a csillagot az égről”[32] – ez bizonyára a fennhéjázásra, elbizakodottságra utal.

Folytatjuk!

A sorozat további részei >>>

Jegyzetek

[1] Online: https://en.wikipedia.org/wiki/Philippine_mythology

[2] Navaring, ​az óriás. Mítoszok és mesék Új-Guineából. Budapest, 1973, Európa Könyvkiadó /Népek meséi/, 10. o. Bodrogi Tibor fordítása. Online: https://terebess.hu/nepmese/56-navaring.pdf

[3] Uo. 11. o.

[4] Online: https://hu.wikipedia.org/wiki/Taketori_monogatari – Maga a történet több fordításban is olvasható magyar nyelven: Kúnos Ignác még 1923-ban megjelent Nippon-ország ​naposkertje. Japán népmesék című kötetében A bambuszlányka címmel szerepel (online: https://mek.oszk.hu/15700/15728/15728.htm#53). Máté Zoltán 2010 előtt készült fordítása A bambuszgyűjtő öregember története címen online elérhető: https://terebess.hu/keletkultinfo/taketori.html; Tokaji Zsolté 2011-ben a Fapadoskönyv Kiadónál, 2013-ban pedig a Quattrocento Kiadónál jelent meg. Egy növényben rejtőző női minőség motívuma óhatatlanul eszünkbe kell juttassa a Világszép Nádszál kisasszony című magyar népmesét, de akár A háromágú tölgyfa tündérét is.

[5] Érdemes megemlíteni, hogy a bambuszcsíra japán neve (take-noko) úgy is fordítható, hogy „bambusz-gyermek”.

[6] Urasima Taró, a szegény halász. Japán népmesék. Budapest, 1965, Európa Könyvkiadó /Népek meséi/. Balogh Barna és Büky Béla fordítása. Online: https://terebess.hu/nepmese/40-urasima.pdf – Ehhez is találunk egy hasonló magyar népmesét, a Jávorfából furulyácska címűt, aminek európai párhuzamai is vannak.

[7] Online: https://docplayer.hu/30142795-Ko-dzsi-ki-regi-tortenetek-fel-jegyzesei.html

[8] Online: http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.irodalmak/index.asp_id=743.html

[9] Kazár Lajos fordításai. Lásd 7. jegyzet.

[10] Online: https://www.canoeplants.com/ohe.html

[11] A Cápaisten. Hawaii mesék és mondák. Budapest, 1963, Európa Könyvkiadó /Népek meséi/, 98. o. Ignácz Rózsa fordítása. Online: https://terebess.hu/nepmese/33-capaisten.pdf

[12] Román József: Mítoszok könyve. Budapest, 1963, Gondolat Könyvkiadó, 300. o.

[13] Bui Viet Hoa: A vietnámi népek archaikus hősepikái. Népi kultúra – Népi társadalom 21. Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve. Budapest, 2003, Akadémiai Kiadó, 113. o.

[14] Navaring, ​az óriás. Id. kiad. 93. o.

[15] Uo. 13. o.

[16] Hsziang-jen Cse-hszien (?-898) csan buddhista mester; Online: https://terebess.hu/gabor/folyik.html#2

[17] Wen-ce: Lao-ce utolsó tanításai. H. n. 1995, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 76. o. Varga Sándor fordítása. Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/wence.html

[18] Más átírásban Wen Tong (1019–1079). Online: https://en.wikipedia.org/wiki/Wen_Tong

[19] Natale Spineto: Szimbólumok az emberiség történetében. Budapest, 2003, Officina ’96 Kiadó, 168. o. Lukácsi Margit fordítása.

[20] Hans Biedermann: Szimbólumlexikon. Budapest, 1996, Corvina, 45. o. Havas Lujza és Körber Ágnes fordítása.

[21] Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története. Budapest, 2003, Osiris, 322. o. Antóni Csaba fordítása. Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/Fung-Yu-lan-A-kinai-filozofia-rovid-tortenete.pdf

[22] Kuanjin női alakváltozata párhuzamba állítható Szűz Máriával, akinek hasonló szerepkörét jól kifejezik az úgynevezett „Kalászos Madonna” ábrázolások (oltalmazó köpenyén a bambusszal rokon búzakalászok láthatók!), csakúgy, mint a „Rózsás Madonna” ábrázolások, ahol a rózsa megfeleltethető Kuanjin másik attribútumával, a lótusszal.

[23] Natale Spineto: i. m. 185. o.

[24] Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/otbarat.html

[25] Fórizs László fordítása. Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/Forizs-Laszlo-Dhammapada.pdf

[26] Online: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bambuszliget_hét_bölcse

[27] Hamar Imre: A hirtelen megvilágosodás előfutára: Tao-seng. Korunk, III. folyam IX. (1998) 8. sz. (augusztus) Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/hamarimre.html

[28] Indiai közmondások. H. n. 2010, Kelet Kiadó, 85. o. Balogh Dániel fordítása.

[29] Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/kinaikoz.html

[30] Kínai közmondások. H. n. 2011, Kelet Kiadó, 17, 123. és 126. o. Gulyás Csenge, Harkány Julián fordítása.

[31] Online: https://terebess.hu/keletkultinfo/japankoz.html – Az „egyenes-görbe” fogalompár a Bibliában is szerepel: „A görbe nem egyenesíthető ki” (Prédikátor könyve 1,15). „Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest (az igazat elferdítettem)” (Jób 33,27). „Aki egyenes úton jár, biztonságban él, aki pedig görbe utakon, hirtelen elbukik.” (Példabeszédek 28,18).

[32] Japán közmondások. H. n. 2012, Kelet Kiadó, 89, 127. és 139. o. Paczolay Gyula, Dalmi Katalin fordítása.