(1884–1939)
Györffy István volt a budapesti egyetemen a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik hazai megteremtője. Foglalkozott a kunság néprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kiváló monográfiákat írt. Bizonyos mértékig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára. Főbb művei: A hajdúk eredete (Protestáns Szemle, 1927); A szilaj pásztorok (Budapest, 1928); A matyókról (Népünk és Nyelvünk, 1929); A magyar tanya (Földrajzi Közlemények, 1937); A néphagyomány és a nemzeti művelődés (Budapest, 1939); Magyar falu, magyar ház (Budapest, 1943).