Profile picture for user Roberto Fondi

Roberto Fondi

(sz. 1943)

Paleontológus, a természettudományok doktora. Szülővárosa az olaszországi Montale (Pistoia provincia). „Klasszikus gimnázium után 1968-ban diplomázik a sienai természettudományi karon. A puhatestűek összehasonlító anatómiájával foglalkozik, majd 1970-től a Sienai Egyetem Paleontológia karán tanársegéd. Megjelenik néhány, emlőskövületekről szóló tanulmánya, ám egyre inkább szembefordul az evolucionizmussal, s emiatt a tudományos folyóiratok szerkesztőségei is ővele. 1975-ben Tucumánba, Argentínába megy, ahol Alfredo Sacchetti, a Centro de Investigaciones Demogeneticas igazgatójának vezetése alatt a demogenetikus taxonómiát tanulja. Ezután felhagy az organizmusok filogenezisének hiábavaló kutatásával, és a típustani (tipológiai) kutatásnak szenteli magát. 1976-ban egy évig mikropaleontológiát tanít. A Centro Internazionale di Comparazione e Sintesi tagja, az Argentin Centrum olasz levelező tagja. Számos konferenciát, előadást tartott az evolucionizmus paleontológiai kritikájának témájában.” (In Roberto Fondi–Giuseppe Sermonti: Dopo Darwin. Milánó, 1980, Rusconi Libri, 341–342. o.) 1993-tól a Sienai Egyetem Földtani Tanszékének paleontológus professzora. Itt 1969 és 2011 között 63 publikációja dokumentált, 1980 óta jobbára az evolucionizmus (nem csak paleontológiai) kritikájának témájában, olasz, angol és francia nyelven. További könyvei: Organicismo ed evoluzionismo. Intervista sulla nuova rivoluzione scientifica (G. Monastra gondozásában, Padova/Róma, 1984, Il Corallo/Il Settimo Sigillo); La révolution organiciste. Entretien sur les nouveaux courants scientifiques (R. Chauvin előszavával, G. Monastra bevezetőjével; az Organicismo ed evoluzionismo teljesen átírt, francia kiadása; Párizs, 1986, Livre-Club du Labyrinthe); Università riformata o demolita? (Milánó, 2003, ASEFI).