Sir Thomas Tresham és
a rushtoni Triangular Lodge
Az építészet és a táj tudatos elrendezése és viszonya egyszerre valósítja meg azt a kompozíciót, amelynek épített allegóriáján keresztül világossá válik, milyen célra tervezetten létesült, és hogyan fejezi ki megrendelője identitását, ízlését a maga esztétikai alakjában. Természetesen ennek megfelelően az egység és különbözőség metafizikai kategóriájának örök törvénye szerint a szépség, a harmónia és a konszonancia mindig más és más módon jelennek meg az adott környezetben, üzenetüket változatlanul hirdetve különböző megvalósulási formában. Az egység a princípium, a különbözőség közege maga a teremtett természet és az azt tájjá alkotó kultúra.
A kora újkor kultúrájának katolikus restaurációja felsorolhatatlan mennyiségű és minőségű emblematikus örökséget hagyott ránk építészetileg is. Ha ezek közül ki szeretnénk emelni egy-egy templomot, középületet, kastélyt, vagy akár egy komplex utcát, várost, vidéket, szinte óhatatlanul Róma, Nápoly, vagy maga Itália, illetve az Ibériai-félsziget templomai, kolostorai, esetleg a reneszánsz–barokk Prága, netán a Német-római Birodalom egyházfejedelmi városai jutnak eszünkbe. Nem a ködös Albion, ahol VIII. Henrik, de még inkább I. Erzsébet óta a katolikus hit és kultúra annyi üldözést szenvedett. Mégis, amint látni fogjuk, a sajátos helyzetben egy rejtett, s így a revelatio, a kinyilatkoztatás igazságát paradox módon a velatio, az elfátyolozottság valóságában őrző, sok esetben erős szimbolizmusba burkolózó, azonban annál erősebb katolikus hit és annak formaalkotó ereje is megnyilvánult a szigetországban. Az angol reformáció történelmi-egyháztörténeti kontextusát most részletesen nem tárgyaljuk,[1] megelégszünk azzal a ténnyel, hogy a 16. század első harmadától a katolikusok helyzete egyre nehezedett Angliában[2] és hitüket csak egzisztenciájuk és életük kockáztatásával tudták gyakorolni, sok esetben eljutva a mártíromság dicső koszorújáig.
Arbor succisa virescit (’a megnyesett fa kizöldül’), tartja a benedeki aforizma, és Albion szellemi floráját az üldözés valóban durván megnyeste, azonban a katolikus hit forrásvize, ugyan csak csendesen csordogáló érként, de továbbra is táplálta, frissítő-megújító esője pedig öntözte, hogy üde zöld maradhasson. Hogy ez nem csupán a reneszánsz utóhatásának stilisztikai machinációja és puszta captatio benevolentiæ (’a jóindulat felkeltése’), szolgáljon magyarázatként a huizingai intelem: „hajlok arra, hogy a történelemtől még tudományos formájában is megköveteljem az olvashatóságot mint értékének egyik követelményét; az olvashatatlan történelem nem történelem”.[3]
Azokat az angol katolikusokat, akik nem fogadták el VIII. Henrik és utódai anglikán törvényeit és rendelkezéseit, hanem továbbra is hűek maradtak Rómához, rekuzánsoknak[4] nevezi a (nyilván eredetileg anglikán álláspontból meghatározott) történetírás. Társadalmi helyzetük rendkívül heterogén, az egyszerű földművesektől a főnemességig terjed. Azonban a forma metafizikai jelentésének, a minőség szellemi értelmének és a kovász krisztusi analógiájának megfelelően – az összlakossághoz mért kisebbségi arányuk ellenére – kiemelkedő kulturális és tudományos tevékenységet folytattak, noha sok esetben ezt a szó eredeti értelmében okkult módon, vagyis a lényegit a többség elől rejtve és szimbolikusan kifejezve tették.[5]
♦
Mielőtt megismerkednénk tanulmányunk címének szereplőjével és jelentőségével, hogy betekintést nyerjünk valamelyest a fent említett alapvetések konkrét történelmi megvalósulásába, fontos áttekintenünk, hogy a katolikus művészek, tudósok mivel járultak hozzá az egyébként is jogosan méltatott Tudor- és Stuart-kori angol kultúrához, sőt nem egy esetben határozták meg azt.[6] A következőkben a különböző művészeti és tudományágak legkiemelkedőbb katolikus reprezentánsainak kompilációja e dinamikus, kavargó korszak esszenciájába szeretne betekintést nyújtani, amely a hit, a szépség, a kozmikus világ rendje és ezek titkai iránti csillapíthatatlan szellemi éhségben és érzékenységben nyilvánul meg.
Basil Brooke-ot a korabeli kohászat úttörőjének tekinthetjük (az acélgyártás cementelési eljárásában), Edward Somerset, Worcester második márkija (marquess) kora egyik legnagyobb mágnása, hadvezér, feltaláló, száz saját találmány leírójaként vált ismertté. Anne Howard, Arundel grófnője (countess) és Elizabeth Grimston irodalmi munkássága kiemelkedő, különös tekintettel ez utóbbi Miscellanea[7] című, négy kiadást megért művére, amely imádságokat, elmélkedéseket tartalmaz.[8] Mary Talbot, Shrewsbury grófnője (countess) a cambridgei Saint John’s College mecénása, Elizabeth Cary, Falkland vikomtnője (viscountess) költő, műfordító, drámaíró, történész, az első ismert női szerző, aki angolul írt (The Tragedy of Mariam), pártfogója az írországi katolikus irodalmi törekvéseknek, himnuszok szerzője, teológiai művek fordítója (többek közt Jacques Davy Duperron francia bíboros írásainak).[9] Cary személyes, mély katolikusságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy négy lánya bencés apáca lett, egyik fia pedig pap.[10]
Henry Constable nem csupán az egyik első az angol szonettköltészet képviselői közül, de már kortársai szerint és azóta is az egyik legkiemelkedőbb. Constable 1592-ben adta ki a szonettköltészet korabeli gyöngyszemének számító Dianát, személyes élettörténete gyakorlatilag parafrázisa a korabeli életutak „variáció egy témájának”. Katolizálása után volt pápai követ Edinburghban, 1603-ban hite miatt bebörtönözték,[11] majd Liége-be utazott Duperron bíboros megbízásából, hogy megtérítse Benjamin Cariert (sikerrel), a vallon városban is halt meg 1614-ben. Robert Southwell költő, klandesztin jezsuita, az angol himnuszköltészet jelentős képviselője, aki 1595-ben halt mártírhalált. John Michael Wright neve fémjelzi a 17. századi Stuart udvari festészet csúcsát.[12] II. Károlyt ábrázoló egész alakos képmása technikailag ötvözi a barokk stilisztikát és annak eleganciáját, színhasználatát, a reneszánsztól örökölt realizmust[13] és ezek eszköztárával a monarcha allegorikus megjelenítését attribútumaival és reprezentációjának teljében, amennyire egy személyes portré realizációja ezt lehetővé teszi.
John Parkinson az egyik utolsó klasszikus értelemben vett angol herbalista és a tárgyalt időszak legjelentősebb számontartott botanikusa a szigetországban. Főműve a Paradisi in sole paradisus terrestris, amennyire szakkönyv, annyira allegorikus is: transzcendálja a kertművelést kozmologikus és metafizikai összefüggésekbe. Amint az opus bevezetőjében, mitológiai és szentírási citátumok és utalások gondolatfüzérében is olvashatjuk: a kert kialakításának művészete révén az ember szellemileg visszahódít valamit az Édenből. Emellett nem csupán átfogó képet ad a korabeli angol kertkultúráról, hanem stilisztikailag is annyira keresetlenül megnyerő, hogy a hortikultúra művelői a mai napig szívesen forgatják. A mű címe egyébként szójáték is a szerző nevével: Park-in-sun földi Paradicsomának is fordítható, teljesen korrelálva Sir Thomas Tresham nevének etimológiai szimbolikájával.[14]
Kenelm Digby személye emblematikusan magában foglalja, amit egy Tudor-kori katolikus homo universalis jelent (Thomas Treshamhez hasonlóan). Digby nem pusztán jelentős diplomata volt, akinek volt lehetősége nyíltan is kiállni a katolikusok érdekében, még ha ezen törekvések az angol polgárháború körülményei miatt nem is hoztak jelentős eredményeket, hanem igazi polihisztor, aki apologetikai munkájában tett tanúságot a katolikus egyház apostoli szukcessziójának töretlensége és egyetemessége mellett.[15] Asztrológiába való beavatottságát és alkímiai tudását többek közt a festőfejedelem Van Dycknál szerezte, egyesek őt tartják az „együttérzés pora”, vagy „szimpátia-por” feltalálójának,[16] de az bizonyos, hogy Angliában ő terjesztette el – az adekvát asztrológiai technikának és a szimpatikus illetve analogikus mágiának[17] megfelelően – a szignatúratan és korrespondencia[18] elvei szerint készült szert.[19] 1644-ben két filozófiai műve is megjelent, de matematikai kérdésekben is járatos volt,[20] sőt egy remek szakácskönyvet is ránk hagyott, amelyben többek közt olyan gasztronómiai kuriózumok szerepelnek, mint a viperák húsán nevelt kappan és annak elkészítése.
Obadiah Walker akadémikus, az Oxfordi Egyetem bölcsészdoktora (master) volt,[21] Stephen Brinkley, boldog William Carter[22] mellett az egyik legfontosabb katolikus nyomdászként működött a Tudor-korszakban. Brinkley nem pusztán titkos nyomdáját állította a katolikus hit terjesztésének szolgálatába, hanem egy olyan titkos, katolikus férfitársulat, kvázi confraternitas tagja volt, akik arra tettek fogadalmat, hogy maguknak csak a legszükségesebb anyagi javakat tartják meg, a többit a titokban működő papság támogatására adják, emellett védik és a leleplezéstől megmentik mind a katolikus klerikusokat, mind a laikusokat.[23] Fogadalmát megtartva megjárta a Towert és kínvallatást szenvedett.
Műgyűjtés, mint művészet, illetve mecenatúra területén egyértelműen meghatározó Alethea Howard, Arundel grófnője (countess), aki férjével együtt Anglia legnagyobb és minőségileg is legjelentősebb műgyűjteményét hozták létre. Alethea a gyógynövények és különböző élelmiszerek gyógyászatban való használatáról szóló Natura Exenterata című művével az egyik első angol nő, aki tudományos témában jelentetett meg könyvet.[24] Férje, Thomas Howard, Arundel tizennegyedik earlje, diplomata, utazó, nem pusztán műgyűjtő, hanem műértő, aki maga is több ásatást vezetett. Gyűjteménye legértékesebb része az antik görög és római szobor- és relief-, illetve epigráfia-gyűjtemény.[25] Feleségével több száz festményt és több ezer metszetet, képet gyűjtöttek össze szerte az európai művészet esszenciájából Raffaellótól és Parmigianinótól kezdve Düreren és Rembrandton át Rubensig és Van Dyckig, nem említve a kéziratokat, gemmákat, érméket és antik ékszereket.
A reneszánsz angol zenét gyakorlatilag katolikus zeneszerzők neve fémjelzi: Thomas Morley zenei teoretikus, orgonista, kora legnépszerűbb világi zeneszerzője volt, a Tudor-kori madrigál virtuóza, Thomas Tallis az angol korális műfaj géniusza, aki csakúgy, mint a világhírű, az angol zene atyjaként is emlegetett William Byrd, egyaránt szerzett anglikán és katolikus egyházi darabokat. Byrd katolicizmusa talán leginkább motettáiban mutatható ki, természetesen a miséi mellett (például: Mass for Four Voices).
A korszak ezen géniuszai munkásságának felvillan(t)ásai (részletesebb leírásra e tanulmány nem ad lehetőséget) valóban megvilágítják a maguk területén keresztül az egész egy szegmensét, de úgy, hogy ez a rész nem roskad vissza önmagába (a pozitivista tudomány számtalan megállapításával ellentétben), hanem lényegileg feltár, és ezáltal segít megérteni valamit az egészből, önmagában is helytállva és maradandó értéket jelentve, akár kertészeti műként, madrigálként, versként, vagy matematikai traktátusként, illetve alkímiai leírás formájában.
A katolikus szó egyik értelmezési lehetősége ugyanis, hogy egész szerint való, ezzel korrelál az arisztotelészi kitétel (ahogy Török Csaba professzor rámutat), ami szerint az „egész” lényegileg több, mint az „összes” vagy a „minden”.[26] A katolicizmus fent említett képviselőinek kutatásai, alkotásai – a tudomány, művészet bármely területén alkottak is, katolikus hitükből, világnézetükből következően – mindig az „egészre” irányultak, mint noétikus aktus kozmologikusan, az alkotás aspektusából pedig esszenciálisan, hiszen a teremtés egészét az isteni rend fogja össze, és aki ebből a rendből megismer valamit lényegileg és intencionálisan, az e rend és harmónia Teremtőjét ismeri meg (amennyire Isten lehetővé teszi számára). A megismerés ilyen értelemben a katolikus teremtéstanból közvetlenül fakadó „kategorikus imperatívusz”, ami egyáltalán lehetővé teszi az alkotást. Ez pedig a maga teológiai és analóg értelmében – mint imitatio, a teremtői aktusra tekintettel – Istenhez magához visz közel bennünket, hiszen az ember az isteni természetet utánozva formálja a teremtett természetet, amikor alkot, így az utánzás (μίμησις / mimészisz) mindig részesedés (μέθεξις / methexisz) is. Az eredeti értelemben vett alkotással tehát az ember az isteni természetben részesedik, végső fokon egyszerre realizálva saját istenképi voltát és ennek révén részesedve a Teremtő alkotói művében.
Sir Thomas Tresham és a rushtoni Triangular Lodge[27]
A fenti koncepció, miszerint a katolicizmus mint hitigazság és világnézet lényegileg képes minden körülmény közt a (sokszor csak rejtett, benső, de annál igazabb) virágzásra, és a kultúra, tudomány megszentelésére, felemelésére (amelyre hivatott is lenne), a 16. század végi Angliában a maga nemében az egyik legemblematikusabb módon Sir Thomas Tresham építészeti örökségében jelenik meg, különösen is az úgynevezett rushtoni háromszög(let)ű ház esetében (Rushton Triangular Lodge). Tresham nagyapja már jelentős politikai karriert futott be a Tudor-udvarban, unokája róla kapta keresztnevét. 1575-ben I. Erzsébet királynő lovaggá ütötte Kenilworthben.[28] Tresham nagy társadalmi életet élve gyakran gyűjtötte maga köré a helyi nemesség és szellemi elit közül kikerülő barátait, és könyvgyűjtő szenvedélye, magas műveltsége közismert volt. Ezzel együtt magas politikai körökkel való jó kapcsolatai sem tudták megakadályozni, hogy katolikus hite miatt ne kerüljön több alkalommal börtönbe, vagy hogy ne kelljen horribilis pénzösszegeket fizetnie büntetésként (mai árfolyamra átszámítva közel kétmillió fontot). Mindeközben óriási összegeket fizetett ki lányai hozományaként, illetve fia, Essex earlje Erzsébet királynő elleni sikertelen lázadásához való csatlakozása miatt.[29] Tresham nem csupán elismert közéleti személy, bibliofil, mecénás és gondolkodó volt, hanem a rekuzánsok közül is kiemelkedő katolikus, aki összesen körülbelül tizenöt évet ült börtönben hite miatt a Wisbech kastélyban,[30] és ezt a kegyelmi időt katolikusságáért vállalt áldozatként az imádság mellett arra használta, hogy saját hitét megerősítve elmélyedjen a teológiában és a misztikában, melyeket elsősorban számmisztikus ismereteinek bővítésével kozmologikus tudományok összefüggésébe is transzponált.
A számmisztika a pozitivista matematikai tudománnyal szemben[31] egyszerre fektet hangsúlyt a számok minőségi jelentésére és ezzel összhangban a kozmikus rend mélyebb megismerésének lehetőségére és kötelességére: „a mai ember, amikor hallja, hogy a püthagoreusok himnuszt írtak a számhoz, jóindulatú lekicsinyléssel veszi tudomásul. Az elméleti fizikus, a zeneszerző azonban nagyon jól érti, hogy ezt a himnuszt a mérnök is énekli, amikor a hidat építi, ahogy éneklik a csillagok, amikor pályájukon keringenek. A világ realizált matézis. A dolgok ősképe a szám, mondja Orpheusz, arithmoi de te pant’ epeoiken. Mindaz, amit az ember hall és lát, él és gondol, tesz és elszenved, nem egyéb, mint a számok hősi tettei és szenvedései, arányban és ütemben, hangoltságban, időmértékben és térben” – miként Hamvas Béla írja.[32] A hindú Védák, az egyiptomi Holtak könyve és a konfuciánus Ji csing (Változások könyve) egyaránt tartalmaznak számmisztikai feljegyzéseket.
Mindezek fényében a 16–17. századi katolikus gondolkodás és szellemi attitűd organikus integritását jelzi, hogy a numerológia ezek szerves része volt mint a fizikai és főleg metafizikai világ analóg, mégis eredeti értelemben vett „feltérképezése”. Ezen törekvések közül kiemelkedik Pietro Bongo Numerorum mysteria című, 1591-ben megjelent műve. Tresham maga tervezte épületei jelzik, hogy a helyes értelemben vett okkult tudomány adekvát elsajátítása az exoterikus tudományokkal, művészetekkel és e tudás realizálása ugyanezen területeken, egyszerre fejezi ki a hit legbensőbb és legragyogóbb misztériumait a szimbolikus elemek erejével, elrejtve, ám ezáltal paradox módon még erősebben.
Itt szükséges tisztáznunk, hogy az „okkult” mint olyan, nem egyenlő az okkultizmussal, különösen nem annak modern, főleg posztmodern értelmezésével és megvalósulásával.[33] Az okkult elsősorban azt az ezoterikus tudást és tudásra törekvést jelenti, tehát azon okkult tudományokat,[34] melyek a tradicionális vallásokban és kultúrákban jelen voltak és vannak, illetve ezzel szoros összefüggésben, de önálló értelmében is jelenti azt a szimbolikai és esztétikai minőséget, jelet, amely ezen rejtett jelentésével kifejezi az előbbiek által közvetített ismeretet, vagy magának a revelatio divinának egy-egy tanítását, igazságát. Összegezve, véleményem szerint az eredeti értelemben vett „okkult” semelyik jelentése nem állhat és nem is áll szemben sem általában a metafizika, sem a kinyilatkoztatás igazságával.
Tresham valószínűleg a kabbalát nem ismerte, de legalábbis nem sajátította el, mégis kísérletet tett keresztény kabbalisztikával korrelatív szemantikai műveletekre, amikor kiegészítette a szent tetragrammatont a שׁ (sin) karakterrel, így alkotva egy kvázi pentagrammatont, ami Jézus nevének felelne meg – bár ez valójában héberül alakilag problémás. Ehhez kapcsolódva egy egyenlő szárú háromszögbe helyezte ugyancsak a שׁ-t, a háromszög oldalaira pedig az ehje aser ehje (ἐγώ εἰμι ὁ ὢν / égó eimi ho ón), vagyis Isten neve kinyilatkoztatásának kezdőbetűit írta.[35]
Sir Thomas Tresham három épületet hagyott örökségül az utókorra: a Lyveden New Bieldet, a rushtoni Triangular Lodge-ot és a rothwelli vásárcsarnokot (Rothwell Market House). Ez utóbbi Tresham rangjának, társadalmi státuszának és a res publicusban[36] felelős főnemesként való részvételének ékes példája. A vásárcsarnokot latin feliratok és a helyi nemesség családjainak kilencven faragott címere díszíti. Lyveden New Bield a rushtoni komplexumhoz hasonlóan a katolikus hitre utaló szimbolikával épült, ezt jelzi a görög kereszt alaprajz és a teljesen szimmetrikus szárnyakat díszítő metópék[37] ikonográfiája, melyeken többek közt krisztogram és Jézus passiójának attribútumai láthatók.
Olykor a háborúban is súgnak a múzsák annak, akinek van füle a hallásra. Ékes példája ennek, hogy amikor az angolok tanulmányozták a Luftwaffe Angliáról készült légifotóit, akkor derült fény rá, hogy Erzsébet-kori labirintus, gyümölcsös és kert maradványai vannak a kastélyépület mellett.[38] Azóta ez az egyik legérintetlenebbnek és leghitelesebbnek tartott angol reneszánsz kerttörténeti emlék, amelyből a nemzeti örökség (The National Trust) helyreállította a labirintust és a gyümölcsöst. Tresham hite és géniusza egymást átjárva jelenik meg a kert koncepciójának kialakításában: a labirintus (és formai megjelenése) mint archaikus szimbólum egyesíti a pogány kelta (briton) és a középkori keresztény hagyományt, mely utóbbi adaptációjában az Istenhez vezető hit (zarándok)útját jeleníti meg, csakúgy, miként a chartres-i székesegyház padlózatán vagy a luccai dóm falán.[39] A kert növényei, a málna és a rózsa töviseikkel és színükkel szintúgy, konszonanciában az épület jelképrendszerének tematikájával, tudatosan Jézus Krisztus húsvéti misztériumára utalnak.[40]
A rushtoni Triangular Lodge-t Tresham 1593-ban kezdte építtetni, körülbelül egy mérföldre családja otthonától, a northamptonshire-i Rushton Halltól. Alapvetően két tapasztalat inspirálta: hogy börtönből való szabadulása után művészi formába öntött tanúságát adja hite rendíthetetlenségének, és egy még börtönévei alatt megélt misztikus élmény, miszerint szolgája éppen a jezsuita Robert Parson könyvéből olvasott fel, méghozzá annak Isten létezéséről szóló traktátusából, amikor egy asztalon három, kalapáccsal történő ütés hallatszott.[41] Ezek után érthető, hogy az épület alapkoncepciója a Szentháromság misztériuma – mint a számmisztika valóságos non plus ultrája, ám mindenekelőtt a katolikus hit és dogmatika központi és legfőbb igazsága.
A formabontónak tűnő, valójában a szó legnemesebb értelmében formaalkotó épület szent valószerűtlenségével emelkedik ki az Anglia szívében fekvő rushtoni tájból. Egy romantikus festmény tökéletes irrealitásával, pontosabban intuitív, realitásfeletti diszponáltságának kompozíciójával áll előttünk. Mintha a tájat tervezték volna hozzá, ki tudja… Eme elrejtett kultúrtörténeti és építészeti remekmű kuriozitása a legnagyobb, leginkább hirdetendő igazság apró, elfedett részletekben, szubtilis számmisztikában történő ezoterikus mélységű exoterizmusa. Isten legbenső lényegének, és ebből a lényegből következő megváltásnak a titka tárul fel azok számára, akiknek lelke kész, hogy értelmük feltárásával felfejtsék a szimbólumok szövevényének szőttesét.
Az épület alaprajza egy egyenlő oldalú háromszög, mindegyik oldala 33,3 láb hosszú, háromszintes, minden oldalon szintenként három ablak van, a félalagsoriak, csakúgy, mint az első emeletiek, háromlevelű lóhere formájúak, a Tresham család címerére utalva,[42] a földszintiek kereszt alakúak, tizenkét kör alakú nyílással, de itt is megjelenik a lóhere mint rendező elem. Körben különböző nemesi családok faragott címerpajzsai foglalnak helyet. Az egyik oldalon a 15-ös, a másikon a 93-as szám, az utolsón a „TT” monogram olvasható. Minden szinten három háromszög alaprajzú helység van, egy hatszög alakú kamrával. A háromosztatú, háromszög alakú oromzat csúcsán háromoldalú obeliszkekkel, az oromzat alatti párkányt kilenc (vízköpőként is szolgáló) angyal díszíti, az angyali karok számát hangsúlyozva, oldalanként kettő, és minden sarkon egy.
Mielőtt a feliratokat megvizsgálnánk, tekintsük át az oromzatok jelképeinek tematikáját: minden középső oromzaton a nap és az idő szimbolikáját egyesítő napóra kapott helyet, a délkeleti oldalon ezt balról egy hétágú menóra, jobbról egy hétszögű tábla, rajta „Isten hét szemét” (τα επτα πνευματα του θεου / ta epta pneumata tou theou) ábrázolja;[43] az északi oldalon, ugyanebben az elrendezésben, egy tyúk a kiscsibéivel[44] és egy mellét feltépő pelikán, mely egyértelmű Krisztus és Eucharisztia szimbólum, a délnyugatin egy saját nyakára tekeredő kígyón álló galamb, és egy glóbuszt érintő kéz, mely a teremtés allegorikus megjelenítése. A szintúgy trianguláris kémény három oldalán az Isten báránya kereszttel, egy kehely, és az „IHS” (’Iesus hominum Salvator’) monogram található. A délkeleti homlokzatú emelt bejárat felett a 3333 évszám[45] és a „tres testimonivm dant” olvasható János első leveléből, vagyis ’hárman tanúskodnak’ (1Ján 5,7).[46] Az oromzatba faragott többi szám: az építkezés kezdetének és Tresham katolizálásának feltételezett dátumai 1593 és 1580; a teremtés és Ábrahám elhívásának hagyományos évszámai 3898 és 3509, illetve az 1626 és 1641, amelyekből kivonva az építés kezdetének évét, megkapjuk, hogy hány évesen halt meg Jézus Krisztus (33) és Szűz Mária (48) a hagyományok szerint.[47]
A kémény hármas elosztású felirata: „ecce salus esto mihi” („íme az én üdvöm”), a napórák oromzatában, azok felett szintúgy hármas elosztásban a „respicite non mihi laboravi” (’lássátok, nem egyedül magamnak fáradoztam’) mondat olvasható össze. Az oromzati párkány alatti sávban, kvázi metópékba foglalt karakterekkel, az épület három oldalán frízszerűen fut körbe három szentírási idézet, mindegyikük 33 betűből áll. A délkeleti homlokzaton ez áll: „Aperiatur terra & germinet Salvatorem” („Nyíljék meg a föld és teremjen Üdvözítőt”– Iz 45,8), az északin a „Quis separabit nos a charitate Christi?” („Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?”– Róm 8,35) kérdés, végül a délnyugatin a „Consideravi opera tua, Domine, et expavi” („Elmélkedtem Uram műveidről és megrendültem” – Hab 3,2) idézet olvasható Habakuk próféta könyvéből. Végül az emeleti ablakok sarkai felett egy-egy betűt megjelenítve, oldalanként tehát egy (hatbetűs) szóként: „mentes tvorvm visita”, amely Rabanus Maurus Veni Creator Spiritus című és kezdetű himnuszának sora.
A felsorolt szimbólumok sokrétű titka mégsem töredezik szét, hanem azoknak, akik értelmük világra nyíló ablakát a Logosznak, ezzel egyszerre szívük kapuját Krisztusnak kitárják, feltárul a saxa loquuntur (beszélő kövek) üzenete, nem csupán a reneszánsz, hanem minden kor embere számára: a katolikus hit igazságának legyőzhetetlensége, mely a doktrínán és a liturgián kívül egy organikus világban mindenben felfedezhető. Jelesül a teremtés tudatos továbbvitelében a műalkotás révén a metszéstől a szobrászatig, s mindez a krisztusi újjáteremtésben való közreműködést is jelenti, mely minden hívő kötelessége képességéhez és lehetőségéhez mérten.
Végezetül megállapíthatjuk, hogy természet és táj, kertkultúra és építészet olyan egységet alkot a komplex vagy éppen stilizált, de mindig tematikus és kategorikusan kateketikus és misztagógikus treshami szimbolizmusban, mint amit ritkán, vagy egyáltalán nem látni a Tudor-kori Angliában. Tresham – keresve családja nevének etimológiai „predesztináltságát”, mind politikai, közéleti, kulturális és elsősorban üdvhivatásrendi vonatkozásban – ezzel az épülettel egyszerre fejezte ki a törekvő keresést, a katolikus, reneszánsz ember egészre, egyetemesre vágyakozásában. Talán ezt (is) hirdeti a már említett felirata: „respicite non mihi laboravi”. Tresham életével tett hitbéli tanúsága tükröződik az építészeti örökségében megőrzött és átadott evangéliumi és esztétikai elkötelezettségében, így ezt bátran nevezhetjük szó szerint monumentális μαρτύριονjának, tanúságtételének.
Jegyzetek
[1] Egy rövid áttekintés erejéig: VIII. Henrik 1534-ben az Acts of Supremacy-ben halálbüntetés terhe mellett kötelezte az angol klerikusokat a király angol egyház feletti főségének, ezzel együtt Aragóniai Katalinnal kötött házassága érvénytelenségének az elismerésére (VII. Kelemen pápa döntése ellenére), és ezekre való eskütételre. Utódja, VI. Eduárd 1549-ben kiadatta az angol nyelvű Book of Common Prayert (ami már csak két szentséget ismert el), és 1553-ban jóváhagyta az előző évben a parlament által megfogalmazott protestáns hitvallást. I. Erzsébet 1559-ben megerősítette az Acts of Supremacy-t, majd miután Szent V. Piusz pápa békés tárgyalásainak kudarca után 1570-ben, a Regnans in Excelsis kezdetű bullájával kiátkozta a királynőt, ezzel illegitimmé nyilvánítva uralmát és felmentve alattvalóit a neki tett hűségeskü alól, és kiközösítve azokat is, akik engedelmeskednek neki; az országban újra fokozatosan katolikusellenes intézkedések léptek életbe (Erzsébet előtte ugyanis relatíve tolerálta, ha valaki „nem nyilvánosan” gyakorolta vallását). Azonban a katolikusok sem nyugodtak bele a hitük ellen intézett támadásba, szeretett kolostoraik lerombolásába és kifosztásába, több kisebb-nagyobb felkelés robbant ki katolikus kezdeményezésre Angliában, Skóciában és Írországban is, ezek közül a legjelentősebb az 1536-os kegyelem zarándoklata (Pilgrimage of Grace), észak felkelése 1569-ben, és az írországi Desmond-felkelések 1569–1573 és 1579–1583 között. Vö. Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. Budapest, 2001, Szent István Társulat, 146–147. o. Patrick McGrath: Papists and Puritans under Elizabeth I. London, 1967, Blandford Press, 69. o.
[2] Kivéve természetesen Tudor Mária uralkodását, aki visszaállította a katolikus egyház jogait, és törekedett a katolicizmust megerősíteni és újra elterjeszteni (ami Henrik rendelkezései dacára sem volt irreális, hiszen a lakosság jelentős része ekkor még katolikus szemléletű és érzületű volt).
[3] Johann Huizinga: A történelem formaváltozásai. Budapest, 1997, Maecenas, 24. o.
[4] Az úgynevezett rekuzancia (recusancy) tehát azt jelenti, hogy valaki „makacsul” megtagadja az anglikán államvallást, különös tekintettel arra, hogy az uralkodó az angol egyház feje, és ezzel együtt nem vesz részt az anglikán rítusú istentiszteleten, hanem mindenben ragaszkodik katolikus hitéhez.
[5] Itt nem térek ki sem a vértanúkra, szentekre, akik külön tanulmányt érdemelnének, sem az angol katolikus főnemesség (peerage) számtalan képviselőjére, akik valamilyen módon kivették a részüket a politikából és közigazgatásból, ilyen módon akár közvetve, akár közvetlenül hatást gyakorolhattak a tudományokra, művészetekre, ha csupán mecenatúrájuk révén is.
[6] Nem tárgyaljuk részletesen, de megemlítendő – noha nem teljesen bizonyított, ám nagyon valószínű –, hogy Shakespeare is rekuzáns katolikus volt. Azt, hogy a családi hátterét meghatározta a rekuzancia, még Rowan Williams, az előző canterburyi érsek is reálisnak tartja. Vö. https://www.anglicannews.org/news/2016/07/former-archbishop-turns-tables-on-william-shakespeare.aspx (minden online forrás utoljára megtekintve: 2021. augusztus 3. – A szerk.)
[7] Kompiláció: különböző témájú írások gyűjteménye.
[8] Ruth Hughey, Philip Hereford: Elizabeth Grymeston and her Miscellanea. Oxford Journals, (4. folyam) XV. évf. (1934. jún.) 1. sz. 61–89. o.
[9] Egy kivételével elvesztek. Vö. Ginger Roberts Brackett, Virginia Brackett: Elizabeth Cary. Writer of Conscience. Greensboro (NC), 1996, Morgan Reynolds Incorporated.
[10] Heather Wolfe: „Cary, Anne”. In Oxford Dictionary of National Biography. Oxford University Press. Online: https://www.oxforddnb.com/view/10.1093/ref:odnb/9780198614128.001.0001/odnb-9780198614128-e-105828;jsessionid=FC640A43B64259937381A95164629D97.
[11] W. B. Patterson: King James VI and I and the Reunion of Christendom. Cambridge, 1997, Cambridge University Press. 50–52. o.
[12] Mindemellett két portréja egyéb kultúrtörténeti szempontból is jelentős, hiszen az egyik legkorábbi hiteles, színes megjelenítései a skót és ír klán chieftainnek, Lord Mungo Murray és Sir Neil O’Neill (Niall Ua Néill), Shane’s Castle második bárója (baronet) esetében. Ez utóbbi kuriozitása, hogy részben japán szamurájként ábrázolja ír farkaskutyával, melyek a katolicizmus legyőzhetetlenségének, elnyomás feletti diadalmaskodásának és Írországnak az attribútumai.
[13] Azok a kritikák, amelyek a reneszánsz (képző)művészetet az eszmetörténeti humanizmus alapján a realizmus (mint olyan) elterjedéseként tekintik, figyelmen kívül hagyják, hogy a realizmus csupán eszköz volt a művészek kezében, akik továbbra is elsősorban az örök ideák és a transzcendentálék ábrázolására törekedtek a mítoszoktól a teológiáig.
[14] Ez az „Ismerd meg önmagad” (γνῶθι σεαυτόν / gnóthi széautón) elvének nem pusztán formalista és nominális recepciója, hanem egzisztenciálisan esszenciális realizációja. Vö. https://web.archive.org/web/20070526185732/; http://www.kcl.ac.uk/depsta/iss/library/speccoll/bomarch/bomapril05.html.
Illetve lásd 9. o.
[15] In Hugh Chisholm (szerk.): Encyclopædia Britannica. VIII. köt. 11. kiad. Cambridge, Cambridge University Press. 261–262. o.
[16] Bruce Janacek: Catholic Natural Philosophy. Alchemy and the Revivification of Sir Kenelm Digby. In Margaret J. Osler (szerk.): Rethinking the Scientific Revolution. Cambridge, 2000, Cambridge University Press, 89–118. o.
[17] Az analogikus mágia bizonyos kapcsolódó formái egyszersmind a számmisztika szempontjai is, amint a rushtoni Triangular Lodge szimbolikájánál megfigyelhető.
[18] Lásd Emanuel Swedenborg Arcana Cœlestiáját (I–VIII. köt., 1749–1756).
[19] A szer a fenti koncepció (illetve a makro- és mikrokozmosz elemeinek analogikus megfeleltethetőségének tézise) szerint azon az elven működött, hogy a fém okozta sebet fémes anyaggal gyógyítani lehet. Még Buckingham hercege is állította, hogy titkárának súlyos sebét Digby gyógyította meg, aki saját elmondása szerint a gyógyszere receptjéhez a legfontosabb információkat a firenzei karmelitáktól kapta. Vö. Fielding H. Garrison: History of Medicine. 3. kiad. Philadelphia, 1921, W. B. Saunders, 288–289. o.
[20] Ezt bizonyítja Pierre de Fermat francia jogásszal és matematikussal való levelezése.
[21] Ebben a minőségében már a restauráció alatt (1676–1688) működött.
[22] William Cartert másik 83 angol katolikus mártírral együtt avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa 1987-ben Rómában.
[23] Catholic Encyclopedia (1913): Stephen Brinkley. Online: https://en.wikisource.org/wiki/Catholic_Encyclopedia_(1913)/Stephen_Brinkley.
[24] Elizabeth Spiller: Seventeenth-Century English Recipe Books. Cooking, Physic and Chirurgery in the Works of W. M. and Queen Henrietta Maria, and of Mary Tillinghast. Famham (Surrey), 2008, Ashgate Publishing, 35–37. o.
[25] Az Arundel-márványok (már ami az angol polgárháború után megmaradt) a mai napig Nagy-Britannia egyik legértékesebb gyűjteménye. Az earl másik gyűjteménykomplexumát, a kéziratokat fiára, majd unokájára, Henry Howard, Norfolk hatodik hercegére (duke) hagyta, aki maga is kiemelkedő rekuzáns katolikus volt. 1666-ban Howard megosztotta a gyűjteményt a College of Arms és a Royal Society között. A Királyi Társaság végül 1831-ben adta el a részét a British Museumnak, és ebből áll ma az úgynevezett Arundel kézirat-gyűjtemény a British Library részeként.
[26] Török Csaba: Katolikus, azaz… A Szív – Jezsuita Magazin. CVI. évf. (2020) 5. sz. (május) 18. o.
[27] Többszöri átgondolás után ennek a rendkívüli, nehezen kategorizálható épületnek az elnevezését nem ültettük át magyarra, ugyanis több félreértést, problémás konnotációt és asszociációt jelentene, mint segítséget (mint például páholy, kerti lak stb.)
[28] Nikolaus Pevsner: The Buildings of England. Northamptonshire. London, 1961, Penguin, 398. o. (Fontosságát jelzi, hogy a mű címlapján is a rushtoni Triangular Lodge szerepel.)
[29] Julian Lock: „Tresham, Sir Thomas (1543–1605)”. Oxford Dictionary of National Biography. Oxford University Press. Online: https://www.oxforddnb.com/view/10.1093/ref:odnb/9780198614128.001.0001/odnb-9780198614128-e-27712
[30] Francis Young: The Bishop’s Palace at Ely as a Prison for Recusants, 1577–1597. British Catholic History, XXXII. évf. (2014) 2. sz. (október) 195–216. o.
[31] A témához ajánlott a nemrég magyarul is megjelent guénoni mű: Az infinitezimális kalkulus alapelvei. Debrecen, 2021, Kvintesszencia.
[32] Hamvas Béla: Püthagorasz. In uő: Az ősök nagy csarnoka III. H. n., 2005, Medio Kiadó, 290. o.
[33] A témához kapcsolódóan – kisebb kitételekkel – nem csupán megfontolandónak, hanem lényegileg differenciáló erejűnek ítélhetjük László András e témában írt tanulmányának sorait: „Mindazonáltal a metafizika – mintegy »felülnézetből« – foglalkozik közvetve azzal is, ami okkult, elismeri az okkult tudományok jogosultságát, ha azok legmagasabb lehetőségeik és voltaképpeni rendeltetésük szerint működnek – hiszen valamikor ezek teljes metafizikai áthatottság és inspiráltság alatt álltak, s közvetetten, áttételesen tudományfeletti és metafizikai tudományoknak voltak tekinthetők. A metafizika »lefelé« – az említett »felülnézetből« – foglalkozik (de legalábbis foglalkozhat) azzal, ami a természet rejtett hátterével kapcsolatos, szívesen alkalmazva e területekre az »okkult« szót mint jelzőt, megjelölést.” Uő: Okkultizmus és metafizika. Őshagyomány III. 1991. szeptember. Online: http://oshagyomany.vidya.hu/OH03/OH0303.html
[34] Az okkult mint olyan lehet ezoterikus – és természetéből adódóan könnyen illetve sok esetben azonos azzal, de nem feltétlenül –, viszont az ezoterikus nem mindig okkult vagy éppen hermetikus.
[35] Lásd Christopher Howse: Sacred mysteries. Shuffling the letters the name of God. The Telegraph. 2020. október 24. Online: https://www.telegraph.co.uk/opinion/2020/10/24/sacred-mysteries-shuffling-letters-name-god/
[36] Természetesen antik, organikus, hierarchikus értelemben, mint közügy-közüdv.
[37] Elsősorban a párkányzat ismétlődő díszítő eleme, a fogazat ión építészeti hagyományának megfelelően, a fogazatok közti mélyített, faragott rész. Vö. Major Máté: Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár. Budapest, 1983, Akadémiai Kiadó, 218. o.
[38] Louise Gray, Louisegray: Photos taken by the enemy in Second World War shows lost Tudor garden. The Telegraph. 2010. november 6. Online: https://www.telegraph.co.uk/news/8112577/Photos-taken-by-the-enemy-in-Second-World-War-shows-lost-Tudor-garden.html
[39] Természetesen e tanulmány nem szándékozik részletezni a labirintus gazdag jelentéstartalmát, amely az egyetemes kultúra része. Azonban figyelemre méltó, hogy a labirintus mintázat rajzolata egyszerre analóg a Tintagel mellett talált kelta-briton karcolattal és a törzsszövegben említett középkori székesegyházak padlóján kialakítottal.
[40] Lyveden’s labyrinth. National Trust. Online: https://www.nationaltrust.org.uk/lyveden/features/lyvedens-labyrinth
[41] John Taylor: A Calendar of Papers of the Tresham Family, of the Reigns of Elizabeth and James I. 1580–1605. London, 1871, Taylor & Son, 4. o.
[42] A Tresham család szimbóluma, a háromszor háromlevelű lóhere, utalhat Szent Patrik Szentháromság szimbólumára, és egyúttal a család nevének etimológiájára.
[43] A Jelenések könyvében szereplő Isten hét szelleme, hét szeme, Isten (mindent látó) mindenható voltának (omnipotentia, omniscientia), tökéletes teljességének szimbóluma, a hetes szám héber numerológiai jelentésének megfelelően.
[44] Vö. a monzai dómban őrzött, Theodelinda langobárd királyné ötvösremekével, mely az Egyházat, illetve az élet megújulását jelképezi.
[45] A szám valószínűleg 3333, ami az évek alatt megkopott, de 5555 is lehet, nem egyértelműen kivehető.
[46] Ezt meglehetősen szabadon adaptálták különböző nyelvekre, az angol értelmezések egyike annyiban megfontolandó, hogy Treshamet felesége Tresnek hívta levelezésükben, és ezzel összefüggésbe hozható az idézet.
[47] Scriblerus: Sir Thomas Tresham’s Triangular Lodge. Online: https://everything2.com/node/1241850
