Idézetgyűjtemény[1]
„[…] sétálni indulok a falon kívül. Mert jó sok időt töltöttem nála,
egy helyben ülve reggel óta […]”
Platón: Phaidrosz. I. fej.
„Egyesek azt állítják, hogy a lélek el van vegyülve az egész mindenségben. Talán ezért hitte Thalész, hogy minden istenekkel van tele.” – Arisztotelész (De Anima 411a 7. Thalész A22 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. H. n. 1992, Kossuth, 12–13. o. Bodor András és Szabó György fordítása)
♦
„[A milétoszi Anaximandrosznak, Thalész tanítványának] volt a felfogása, hogy a létező dolgok fő elve valamiféle végtelen természet; ebből keletkeztek az egek és a bennük levő világok. Ez a természet örökkévaló, sohasem öregszik meg, s magába foglalja az összes világokat. Azt állítja, hogy a születés, az élet és elmúlás ideje meg van határozva. Szerinte a létező dolgok fő elve és őseleme a végtelen, s először használta a kezdet elnevezést.” – Plutarkhosz (Stromata 2. Anaximandrosz A11 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 16. o. Bodor András és Szabó György fordítása)
♦
„Ha pedig végtelen, akkor egyúttal egy is; mert ha kettő volna, nem lehetne végtelen, hanem egymás között végük és határaik volnának; a[z egyedüli] létező azonban határtalan, tehát nincsenek több létezők; ennélfogva a létező egy.” – Melisszosz (Szimplikiosz in Aristoteles Physica commentaria 103. 13. B6 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 93. o. Sebestyén Károly fordítása)
♦
„A világrendben található dolgok nincsenek egymástól elkülönülve, mintegy fejszével szétvagdalva; sem a meleg a hidegtől, sem a hideg a melegtől.” – Anaxagorasz (Szimplikiosz in Aristoteles Physica commentaria 175. 11. B8 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 116. o. Bodor András és Szabó György fordítása)
♦
„[…] minden létező egyazon dologból keletkezett változás által, s ugyanaz [marad]; és ez világos. Ha ugyanis az e világon most létezők, a föld, a víz és egyebek, mindaz, ami e világon látható, saját külön természettel bírnának, és nem sok módon elváltozva és váltakozva mégis ugyanazok volnának, akkor egymással nem vegyülhetnének, egy a másiknak kárára vagy hasznára nem lehetne. És növény sem nőhetne a földből, sem állat vagy egyéb nem származhatna, ha nem úgy volna összetéve, hogy ugyanaz legyen. Azért hát minden ugyanazon [princípiumból] összeállítva más és más alakot ölt s ugyanazon [princípiumba] tér vissza.” – Apollóniai Diogenész (Szimplikiosz in Aristoteles Physica commentaria 151. 28. B2 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 51. o. Sebestyén Károly fordítása. Kiemelés tőlünk – A szerk.)
♦
„[…] bölcsesség a természetre hallgatva igazat mondani és cselekedni.” – Hérakleitosz (116. tör. [Kerényi] Sztobaiosz I. 174. B112 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 39. o. Kerényi Károly fordítása)
♦
„[A természet] mindene lát és mindene ért és mindene hall is.” – Xenophanész (Szextosz Empeirikosz: Adversus mathematicos IX. 144. B24 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 79. o. Marticskó József fordítása)
♦
„[…] Anaxagorasz mindenek kritérionjának [döntő pontjának, feltételének] az értelmet mondja; a püthagoreusok ugyan kritérionnak mondják az értelmet, de nem általánosságban […]. Mint Philolaosz is mondta, ezen értelem a világegyetem természetének szemlélője, vele rokonságban is van, mert csak hasonló érthet meg hasonlót.” – Szextosz Empeirikosz (Adversus mathematicos VII. 92. Philolaosz A29 [Diels–Kranz]. In Görög gondolkodók. I. köt. Thalésztól Anaxagoraszig. Id. kiad. 48. o. Sebestyén Károly fordítása)
♦
„A természet valamiféle forrása, illetve oka a mozgásnak és a nyugvásnak […].” – Arisztotelész (A természet. [192b22] Budapest, 2010, L’Harmattan, 27. o. Bognár László fordítása)
♦
„A természet a mozgás, illetve a változás forrása […].” – Arisztotelész (A természet. [200b12] Id. kiad. 45. o. Bognár László fordítása)
♦
„[…] a természet kétféle – egyfelől forma, másfelől anyag […].” – Arisztotelész (A természet. [194a12] Id. kiad. 30. o. Bognár László fordítása)
♦
„[…] inkább a forma a természet, mint az anyag.” – Arisztotelész (A természet. [193b6] Id. kiad. 29. o. Bognár László fordítása)
♦
„[…] a mesterség a természet utánzása […].” – Arisztotelész (A természet. [194a21] Id. kiad. 30. o. Bognár László fordítása)
♦
„[…] a természet mindig a hordozóban van.” – Arisztotelész (A természet. [192b34] Id. kiad. 27. o. Bognár László fordítása)
♦
„[…] a lélek halhatatlan és többször született, és minden dolgot látott, ami itt és ami a Hadészban van […] az egész természet rokon vele […].” – Platón (Menón. XV. fej. [81c–d] In Platón összes művei. I. köt. Budapest, 1984, Európa /Bibliotheca classica/, 673. o. Kerényi Grácia fordítása)
♦
„Szókratész:
[…] gondolod-e, hogy a lélek természetét érdemlegesen meg lehet ismerni a mindenség természetének ismerete nélkül?
Phaidrosz:
Ha az Aszklépiadák közül való Hippokratésznak hinni lehet, a test természetéről sem tudunk e módszer nélkül érdemleges ismeretet szerezni.” – Platón (Phaidrosz. LIV. fej. [270c] In Platón összes művei. II. köt. Budapest, 1984, Európa, 788. o. Kövendi Dénes fordítása)
♦
„[…] a természet szava, nem pedig a törvény betűje szerint mi valamennyien rokonok, egymáshoz tartozók és polgártársak vagyunk. Hiszen a hasonló természettől fogva rokona a hasonlónak, a törvény pedig, az emberek zsarnoka, sok esetben erőszakot követ el a természeten. Bizony nagy szégyen lenne, ha mi, akik ismerjük a dolgok természetét […] nem tudnánk ehhez a méltósághoz méltóan megnyilatkozni […].” – Platón (Prótagórasz. XXIV. fej. [337d] In Platón összes művei. I. köt. Id. kiad. 222–223. o. Faragó László fordítása)
♦
„Athéni:
[…] Úgy látszik, hogy az előadott nézetek hirdetői azt gondolják, hogy a tűz, a víz, a föld és a levegő a legelső létezők, s ezeket értik a »természet« elnevezésen; a lélekről pedig azt tartják, hogy csak később, ezekből az elemekből keletkezett. Sőt nemcsak úgy látszik, hanem valóban ezt akarják kifejezni szavaikkal.
Kleiniasz:
Teljesen így van.
Athéni:
De akkor talán – Zeuszra! – felfedeztük mintegy a forrását mindazon emberek esztelen véleményének, akik csak valaha a természet problémáinak kutatásával foglalkoztak! Vizsgáld csak meg ezt az egész gondolatmenetet; mert nem csekély fontossága volna, ha kiderülne, hogy akik ilyen istentelen gondolatokra adták a fejüket, és másoknak is vezetői lettek, éppen nem jól, hanem teljesen hibásan okoskodnak […].” – Platón (Törvények. X. könyv, V. fej. [891c–d] In Platón összes művei. III. köt. Budapest, 1984, Európa, 880–881. o. Kövendi Dénes fordítása)
♦
„Ha a természetednek megfelelőn élsz, sohasem leszel szegény, de ha ábrándjaid után futsz, sohasem leszel gazdag.” – Epikurosz (201. tör. Seneca: XVI. levél. In Seneca prózai művei. I. köt. Budapest, 2002, Szenzár Kiadó, 142. o. Sárosi Gyula fordítása)
♦
„A csillagoknak ez az egész elrendezése és a mennynek ez a roppant ékessége tűnhetik-e egyetlen épelméjű ember számára is olyannak, hogy véletlenül és vaktában ide-oda száguldó részecskékből jött létre? Vagy pedig miféle más, az értelemnek és a bölcsességnek híjával lévő természet hívhatta volna életre mindezeket, amik nem csupán létezésüket köszönhetik tervezésnek, hanem gondolkodás nélkül még fel sem tudnók őket fogni, hogy milyenek.” – Cicero (Az istenek természete. II. 44. 115. Szeged, 2004, Lazi Könyvkiadó, 102. o. Havas László fordítása)
♦
„Ezen a ponton ne csodálkozzam-e azon, hogy van olyan ember, aki meg van győződve arról: egyes szilárd, egymástól elkülönülő testeket a nehézkedési erő mozgat, és a nagyszerű és rendkívül gyönyörű világ ezeknek a testeknek véletlen találkozásából születik? Aki ezt lehetségesnek tartja, nem fogom fel ésszel, miért nem gondolja ugyanígy azt is, hogy ha a huszonegy betű aranyból vagy bármely más anyagból készült, végtelenül sok példányát valamilyen edénybe dobnák, s aztán összerázva a földre öntenék, Ennius Évkönyvek című munkáját hoznák létre olvasható állapotban. Nem tudom, akár egyetlen verssor esetében is képes lenne-e ilyen sokra a vak véletlen? […] Mert ha az atomok találkozása képes létrehozni a világot, miért ne hozhatna létre egy oszlopcsarnokot, egy templomot, egy házat és egy várost is, amelyeket kevésbé fáradságos, sőt sokkal könnyebb elkészíteni? Valójában ezek az emberek annyira felületesen beszélnek a világról, hogy nekem úgy tűnik: sohasem vették szemügyre az égnek ezt a csodálatos elrendezését […].” – Cicero (Az istenek természete. II. 37. 93–94. Id. kiad. 94. o. Havas László fordítása)
♦
„Ha […] jobbak azok, amiket a természet alkotott, mint amiket a mesterségbeli tudás, és ha a mesterségbeli tudás semmit sem hoz létre vakon, akkor a természetről sem lehet azt képzelni, hogy nélkülözi az értelmet. Amikor szemügyre veszel egy szobrot vagy egy festményt, tudod, hogy létrehozásában szerepet játszott a művészet; amikor messziről szemléled egy hajó futását, nem kételkedel benne, hogy értelem és hozzáértés mozgatja; amikor pedig akár egy napórát: egy puszta számlapot, akár egy vízórát látsz, tisztában vagy vele, hogy az időt nem az ostoba véletlen, hanem a tudomány méri; hogyan lehetne akkor azt gondolni, hogy a világ, amely magába foglalja mindezeket a mesterségeket, az őket képviselő szakembereket és minden mást, híjával lenne a belátásnak és a bölcsességnek?” – Cicero (Az istenek természete. II. 34. 87. Id. kiad. 91. o. Havas László fordítása)
♦
„Vedd még azt, hogy mindent összetevőire oszlat
Csak fel a természet, s nem pusztul semmibe semmi.
[…]
Igy nem megy hát semmibe semmi, hanem csak eloszlik,
És megtér anyagához, amelyből összeverődött.
Mert elvész-e a zápor, melyet az ég-atya hullat
Nagy bőséggel s gyakran a föld-anya tágas ölébe?
[…]
semmit sem szülhet a semmi,
És ami megszületett, nem térhet a semmibe vissza”. – Lucretius (A természetről. [I. 209–210, 242–245, 260–261.] H. n. 1997, Kossuth, 22–23. o. Tóth Béla fordítása)
♦
„Ha évszázados, rendkívül magas fákkal telt erdőbe jutsz, hol az egymásra boruló ágak árnyéka eltakarja az égboltot: az égbenyúló fák, a hely titokzatos magányossága és a szabad ég alatt annyira egybefonódó, annyira sűrű, csodálatos árnyék felkelti benned az Isten hatalmában való hitet. És ha egy barlang mélyében üreges szikláival hegyet támaszt alá, s látod, hogy a barlangot nem emberi kéz, hanem a természet ereje vájta ki oly hatalmas üreggé, akkor lelkedet ez a barlang bizonyosfajta vallásos sejtelemmel hatja át. A nagy folyamok forrását is tiszteljük, oltárokat állítunk oda, ahol a hatalmas folyam hirtelen előtör rejtekéből. Tiszteljük a melegvízforrásokat, bizonyos tavakat pedig sejtelmes homályuk és feneketlen mélységük tesz szentté […]” – Seneca (Erkölcsi levelek. XLI. levél. 3. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 206. o. Sárosi Gyula fordítása)
♦
„Kíváncsi vagy, hogy a bölcs mi után nyomozott, mit derített ki? Mindenekelőtt az igazságot és a természetet, amelyet a többi állattal ellentétben az istenire nem vak szemmel követett.” – Seneca (Erkölcsi levelek. XC. levél. 34. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 427. o. Bollók János és Takács László fordítása)
♦
„A természetnek perbe kellene szállnia velünk: »Micsoda dolog ez? Én mohó vágyak nélkül szültelek meg titeket, félelmek, babona, hitszegés és egyéb hitvány nyavalyák nélkül. Úgy távozzatok, ahogy megérkeztetek!«” – Seneca (Erkölcsi levelek. XXII. levél 15. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 162. o. Kopeczky Rita fordítása)
♦
„Egyetlen hibánkkal sem egyezik ki a természet: ő tisztának és szabadnak teremtett. […] Ő irányította tekintetünket az ég felé, és azt akarta, hogy föltekintve minden csodálatos és nagyszerű alkotását lássuk.” – Seneca (Erkölcsi levelek. XCIV. levél. 56. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 461. o. Kurcz Ágnes fordítása)
♦
„Kárhoztasd […] mindkét fajtát, azokat is, akik örökké nyugtalankodnak, és azokat is, akik örökké nyugodtak. Mert nem a serénység leli örömét a nyüzsgésben, hanem a hajszolt, csapongó lélek. S nem a nyugalom ítél minden mozgást tehernek, hanem az ernyedés és a bágyadtság. Szívleld hát meg azt, amit Pomponiusnál olvastam: »Némelyek olyan mélyre húzódnak búvóhelyükön, hogy azt hiszik: zavarosban van minden, ami a napvilágon történik.« Vegyíteni kell a kettőt: a nyugodt lélek is cselekedjék, és a cselekvő is nyugodjon meg. Kérdezd csak meg a természetet: az megmondja neked, hogy nappalt is alkotott, éjszakát is.” – Seneca (Erkölcsi levelek. III. levél. 5–6. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 105. o. Kurcz Ágnes fordítása)
♦
„A szükséges dolgoknak kevés törődésre van szükségük; fáradozást az élvezetek igényelnek. Nem szorulsz majd mesteremberekre, ha a természetet követed. A természet nem akarta, hogy elfoglaltak legyünk. […] Nem volt annyira ellenséges […], hogy miközben a többi élőlénynek könnyű életet adott, csak az ember képtelen annyi mesterség nélkül élni. Semmire sem utasított bennünket ezek közül; semmit sem kell betegesen keresgélni, hogy az életet megnyújtsa. Kész dolgokra születtünk; mindent mi tettünk nehézzé magunknak a könnyű dolgok megvetésével.” – Seneca (Erkölcsi levelek. XC. levél. 16, 18. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 422–423. o. Bollók János és Takács László fordítása)
♦
„A természet megadja azt, amit megkövetel. A fényűzés elpártolt a természettől, mert napról napra lázítja önmagát, oly sok évszázada növekszik, és találékonyságával ösztönzi a bűnöket. Először a felesleges dolgokat kezdte megkívánni; aztán a természettel ellentéteseket; legvégül kiszolgáltatta a lelket a testnek, és megparancsolta, hogy a test kénye-kedvének engedelmeskedjék. Minden olyan mesterség, amelytől nyüzsgővé és zajossá válik a város, a testnek szolgál; a testnek egykor mindent úgy adtak meg, mint egy szolgának, most pedig úgy, mintha uraság lenne. Ezért vannak tehát takács- és kézműves műhelyek, ezért illatoznak a konyhák, ezért vannak lágy mozdulatokat tanító tánc- és a könnyed s töretlen éneket tanító énektanárok. Mert megszűnt az a természetes mérce, amely a szükség erejével szabott határt a vágyaknak; már faragatlanságra és ínségre vall, hogy csak annyit akarunk, amennyi elegendő.” – Seneca (Erkölcsi levelek. XC. levél. 18–19. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 423. o. Bollók János és Takács László fordítása)
♦
„Csodálkozzunk rá a dolgok magasban repülő ősformáira és az istenségre, aki ott van köztük, és arra visel gondot, hogyan oltalmazza meg a haláltól mindazt, amit az anyag miatt nem tehetett halhatatlanná, és hogyan győzte le az értelem által a test tökéletlenségét.” – Seneca (Erkölcsi levelek. LVIII. levél. 27. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 170. o. Kopeczky Rita fordítása)
♦
„Mert ez a test béklyója; annak súlya alatt, bilincsbe verve sínylődik, ha oda nem lépett hozzá a filozófia, és arra nem intette, hogy a természet megfigyelése révén térjen magához, s nem irányította a földiek felől az isteni dolgok felé. Ez az ő szabadsága, ez kóborlása a távolban: közben kiszabadul az őt fogva tartó őrizetből, és fölfrissül az égben.” – Seneca (Erkölcsi levelek. LXV. levél. 16. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 273. o. Bollók János és Takács László fordítása)
♦
„Ahogyan a napnak a sugarai eljutnak ugyan a földre, de tulajdonképpen ott vannak, ahonnan elindultak, így a magasztos és szent lélek, amelyet azért bocsátottak le, hogy mi közelebbről megismerjük az istenit, elvegyül ugyan közénk, de fenntartja kapcsolatát eredetével: onnan vezeti szálait, oda tekint, afelé törekszik, a mi ügyeinkben csak mint egy magasabb lény vesz részt.” – Seneca (Erkölcsi levelek. XLI. levél. 5. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 206–207. o. Sárosi Gyula fordítása)
♦
„Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik […].” – Szent Pál apostol (Róm 1,20 Károli Gáspár fordítása)
♦
„Ha tehát a leginkább tisztelt filozófusok még a lélek és test nélküli dolgokban is Isten rejtélyes képét látták, s úgy vélték, hogy ezekből semmit nem szabad figyelmen kívül hagyni, sem pedig lebecsülni, akkor – úgy gondolom – annál inkább kell szeretni az érzékelésre képes, lélekkel, szenvedéllyel és jellemmel bíró természeti lényekben levő sajátosságokat; bár nem önmagukért tiszteljük őket, hanem rajtuk keresztül az istenit csodáljuk, minthogy ők ennek természetüknél fogva legtisztább tükörképei. Nyilvánvaló tehát, hogy […] az állatokat is a mindent elrendező Isten eszközének, illetve művészi alkotásának kell tartanunk. Általában úgy kell vélekednünk, hogy egyetlen lélek nélküli dolog sem előbbre való a lelkesnél, s egyetlen érzékelésre képtelen sem az érzékelésnél, még akkor sem, ha valaki esetleg összehordaná a világ összes aranyát és smaragdját. Mert az isteni nem a színekben, nem a formákban, s nem is a sima felületekben van, ellenkezőleg, a halottakénál alábbvaló osztályész jut mindannak, ami nem részesült és természete folytán nem is részesülhet az életből. Az élő, a látó, a mozgás princípiumát magában hordó természet viszont, amely tudja, hogy mi tartozik hozzá és mi idegen tőle, magába szívta a szépség kiáradását, továbbá egy részt az értelemmel bíróból, »amely a mindenséget kormányozza«, ahogy Hérakleitosz mondja. Ezért ezek a lények sem ábrázolják rosszabbul az istenit, mint az ércből és kőből készült alkotások, amelyekben megvannak a színek különféle fokozatai és árnyalatai, de természetüknél fogva hiányzik belőlük mindenféle érzékelés és értelem. Úgy gondolom, az állatkultusszal kapcsolatban ezeket kellett elsősorban elmondanom.” – Plutarkhosz (Iszisz és Oszirisz. LXXVI. fej. Id. kiad. 76–77. o. W. Salgó Ágnes fordítása)
♦
„Minden gép, szerszám, edény, ha rendeltetésének eleget tesz, jó, még ha készítője nincs is jelen. A természet átfogta alkotásokban azonban bennük is marad az őket létrehozó erő. Tehát annál inkább tisztelned kell a természetet […].” – Marcus Aurelius császár (Elmélkedések. VI. 40. H. n. 2000, Kossuth, 65. o. Huszty József fordítása)
♦
„Fojtsd el ellenszenvedet mindazokkal a dolgokkal szemben, melyek nincsenek hatalmunkban, és vidd át az olyan dolgokra, amelyek hatalmunkban vannak és a természettel ellentétesek.” – Epiktétosz (Epiktétos kézikönyvecskéje. Vagyis a stoikus bölcs breviáriuma. H. é. n. Gladiátor Kiadó, 28. o. Sárosi Gyula fordítása)
♦
„Mindig szemed előtt lebegjen: mi a mindenség természete [az össztermészet] és mi az enyém, milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen egésznek, milyen része? Továbbá: senki meg nem akadályozhatja, hogy tetted és szavad mindig összhangban legyen a természettel, melynek része vagy.” – Marcus Aurelius császár (Elmélkedések. II. 9. Id. kiad. 16. o. Huszty József fordítása)
♦
„Kelevény a világ testén az, aki a közös természet szellemétől eltávolodik, szakít vele […].” – Marcus Aurelius császár (Elmélkedések. IV. 29. Id. kiad. 37. o. Huszty József fordítása)
♦
„Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzékelésével; hogy ez mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy minden mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden.” – Marcus Aurelius császár (Elmélkedések. IV. 40. Id. kiad. 40. o. Huszty József fordítása)
♦
„[…] menj egyenesen előre, kövesd a magad és a mindenség természetét. Mindkettőnek útja egyébként egy és ugyanaz.” – Marcus Aurelius császár (Elmélkedések. V. 3. Id. kiad. 45. o. Huszty József fordítása)
♦
„A közös természet ugyanis mindennek a természete, ami csak van. Ami pedig van, azt minden létezővel rokon kötelék kapcsolja össze. A közös természetet még igazságnak is nevezzük: minden igazság legősibb kútfejének.” – Marcus Aurelius császár (Elmélkedések. IX. 1. Id. kiad. 98. o. Huszty József fordítása)
♦
„[A természet] úgy alkot, hogy közben változatlan marad és önmagában nyugszik […] számára az jelenti az alkotást, hogy nem más, mint az, ami, és annyiban alkotó, amennyiben az, ami. – Plótinosz (Enneádok. III. 8. 3. In uő: Az Egyről, a szellemről és a lélekről. Válogatott írások. Budapest, 1986, Európa /Az ókori irodalom kiskönyvtára/, 66–67. o. Horváth Judit és Perczel István fordítása)
♦
„[…] amit mi természetnek mondunk, az tulajdonképpen lélek, amely, egy magasabbrangú s erőteljesebb élettől áthatott lélek szülötte. Van benne továbbá egy néma szemlélődés, amely azonban se föl, se le nem tekint, hanem megmarad ott, ahol van, saját helyzetében, saját öntudatában, s ennek az intelligenciának s öntudatnak a segítségével látja azt, ami utána van, már amennyire lehetséges; egy cseppet sem kutat utána, hanem egy csapásra létrehozza szemlélete tárgyát, az érzéki világot, amely csupa fény és báj.” – Plótinosz (Enneádok. III. 8. 4. In uő: A szépről és a jóról. Istenről és a hozzá vezető utakról. Budapest, 1998, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 127. o. Techert Margit fordítása)
♦
„A szarvasról: Dávid mondja: »Ahogy a szarvas kívánkozik a vizek forrásához, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten.« A Physiologus szerint a szarvas ádáz ellensége a sárkánynak: ha a sárkány a szarvas elől földhasadékba menekül, a szarvas megy és teleszívja magát forrásvízzel, és a földhasadékba öklendi: ezzel kényszeríti fel a sárkányt, majd széttépi, és elpusztítja. A mi Urunk is így pusztította el a nagy sárkányt [a sátánt] az égi vizekkel, azaz a benne mint Isten Igéjében rejlő bölcsességgel, mert nem állhatja a sárkány a vizet, s a sátán sem a mennyei igét.” (Physiologus. Budapest, 1986, Helikon Kiadó, 53. o. Mohay András fordítása és közbevetése)
♦
„A fecskéről: A fecske a viharos tél elmúltával, tavasszal jelenik meg, és hajnali órán szólal meg, munkára ébresztvén az alvókat. A tökéletes aszkéták is a test viharainak elmúltával, azaz midőn minden [testi] vágy kihunyt, [akkor, tisztán] emlékeznek hálóhelyükön az Úrra, hajnali imaórán Őhozzá fohászkodnak, az álomba nehezülteket jó cselekedetekre serkentvén, és így kiáltván: »Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel halottaidból, és felragyog néked Krisztus.« [A »halottaidból« a zsidókra értendő, mert alszanak, ahelyett hogy a jót cselekednék.] Helyesen szólt hát a Physiologus [az időjárásról és] a fecskemadárról.” (Physiologus. Id. kiad. 61. o. Mohay András fordítása és közbevetései)
♦
„Az őzről: Van egy állat [a hegyekben], amelynek őz a neve. A Physiologus szerint az őz nagyon szereti a magas hegyeket, és táplálékát ezek fennsíkjain találja meg. Távolból meglátja a felé közeledőket, és azt is felismeri, hogy gonosz vagy baráti szándék vezérli-e őket. Az őz tehát Isten bölcsességének jelképe, mert e bölcsesség az, amely szereti [a prófétákat, azaz] a magas hegyeket, miként az Írás mondja: »Ímé, az én szerelmesem jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon.« [A hegyek a prófétákra, a halmok az apostolokra értendők.]” (Physiologus. Id. kiad. 73. o. Mohay András fordítása és közbevetései)
♦
„Akár tetszik, akár nem, misztériumok között élünk, s e tény mind logikailag, mind pedig egzisztenciálisan a transzcendens felé fordít minket.” – Frithjof Schuon (Az örök bölcsesség visszhangjai. In uő: Az emberi állapot gyökerei. Budapest, 2001, Arcticus Kiadó, 112. o. Nagy Csaba fordítása)
♦
„Egy dolog élvezete azt jelenti, hogy e dologhoz pusztán önmagáért szeretettel kapcsolódunk. Ezzel szemben valaminek a használata azt jelenti, hogy a használatunkban levő dolgot olyasminek az elérésére fordítjuk, amit szeretünk, feltéve, hogy ez valóban szeretetre méltó. […] Éppen így, miközben e halandó életben az Úrtól távol vándorolunk (2Kor 5,6), ha vissza akarunk térni hazánkba, ahol boldogok lehetünk, csupán használnunk szabad ezt a világot, és nem élveznünk, mégpedig azért, hogy ami Istenben láthatatlan, azt a teremtett dolgok megértése által (Róm 1,20) megpillantsuk, vagyis, hogy a testi mulandó dolgokból kiindulva örök és szellemi dolgokat fogjunk fel.” – Szent Ágoston (A keresztény tanításról. I. 4. H. é. n. Paulus Hungarus–Kairosz Kiadó, 42–43. o. Böröczki Tamás fordítása)
♦
„Nem bámulom meg a cirkusz porondján, ha nyulat kerget a kutya. A mezőn azonban, ha véletlenül arrafelé kószálgatok, még a magasztos gondolatokról is elvonja talán figyelmemet és bizony elszórakoztat engem az ilyen vadászat. Más ösvényre ugyan nem kényszeríti hátas állatomat, de lelkem irányát mégis megzavarja. És ha rá nem hökkentesz engem gyöngeségemre, ha nem figyelmeztetsz hamarosan, hogy bámészkodásomból valami megfontolással Hozzád emelkedjem, akkor tunya módon ott őgyelgek a mezőn.
Miképpen lehetséges, hogy otthon üldögélek, és igen gyakran arra figyelek: legyet fog a gyík, vagy a hálójába csavargó legyet nyakon csípi a pók? Talán, mert apró állatok ezek, azért nem ugyanaz történik velem? Alkalmat adnak, hogy Téged dicsérjelek, a nagy mindenség csodálatraméltó Alkotóját és igazgató Urát, kezdetben azonban még nem ezért figyeltem.” – Szent Ágoston (Vallomások. X. 35. Budapest, 1987, Gondolat, 329–330. o. Városi István fordítása)
♦
„[…] mindannyiszor csodálattal tölt el a természet nagyszerűsége és sokszínűsége, és különösen az, amit az ilyen találkozásokból megtudhatok. Érdekel, hogy mit próbál tanítani számomra a természet. Mert azt biztosan tudom, hogy a természet szól hozzánk, ha figyelünk rá. Minden állatnak van mesélnivalója számunkra. Minden virágnyílás figyelmeztet minket, hogy merjünk nyitottak lenni, és minden zizegő falevél az élet titkait visszhangozza. […] Némelyik állat a túlélés és az alkalmazkodás mestere. Bizonyos időszakokban mi is hasznosíthatnánk ezt a képességet. Más állatfajok soha nem lesznek rákosak. Nem lenne csodás, ha megismerhetnénk titkukat? Aztán megint mások nagyszerű szülők és gondozók. Némelyik állat rendkívül termékeny, a másik pedig nagyon gondoskodó és közvetlen. Némelyek az erőt és a bátorságot testesítik meg, míg mások játékosak. Az állatvilág megmutatja nekünk azokat a lehetőségeket, amelyeket mi magunk is kiteljesíthetünk. […] Az a ma is bennünk élő ősi késztetés, hogy különféle csodás adottságokat tulajdonítsunk az állatoknak, segít abban, hogy közelebb jussunk a természet lényegéhez. Ebben a tekintetben minden állat egy-egy potenciális átjáró […].” – Ted Andrews (Az állatok szimbolikája. Spirituális kapcsolat ember és állat között. H. é. n. Alexandra, 7–9. o. Szalontai Szonja fordítása)
♦
„Amikor valaki tehetetlenné válik a dühtől, gyakran azt javaslom neki, hogy üljön folyóvíz mellé, és egyszerűen csak figyelje az áramlást. Nem lehetséges, hogy valaki megfigyelje a hűsítő víz áramlását és környezetének békéjét anélkül, hogy le ne csendesítené az indulatát. […] A lobogó tűz vagy az áramló víz figyelése nem pusztán egy külső jelenség megfigyelése, hanem az elmében lakozó lappangó, kvintesszenciális erő felébresztése is.” – Szvámí Véda Bháratí (Mantra és meditáció. Budapest, 2007, Filosz /Jóga vidjá/, 72–73. o. Papp József fordítása)
♦
„[…] ezt a szép, nagy, ragyogó, csillagokkal felékesített, immár oly sok ideje fennálló eget, ez az Isten, akit te fürkészel és önnön gondolataid korlátainak vetsz alá, oly könnyedén hozta létre, mintha csak valaki játékból kunyhót építene. […] Gondold el, [hogy a föld] a hegyeknek micsoda tömegét, az emberek hány nemzetét, mennyi és mekkora fát, hány várost, mennyi sok épületet, a mindenféle négylábúaknak, madaraknak, csúszómászóknak mekkora sokaságát hordja a hátán. És mégis, ezt a hatalmas és széles földet az Isten olyan könnyedén alkotta meg, hogy a próféta még példát sem tud találni a könnyedség kifejezésére, és ezért mondja: »úgy alkotta meg a földet, mintha semmi se volna«.” – Aranyszájú Szent János (A Felfoghatatlanról. 2. beszéd. In uő: A Felfoghatatlanról és az Egyszülött dicsőségéről. Kilenc prédikáció az ariánusok ellen. Budapest, 2002, Odigitria–Osiris /Odigitria könyvek/, 58–59. o. Perczel István fordítása)
♦
„Az univerzum egy tánc és egy szimfónia sokféle hangerővel, dallammal, hangszínnel és hangszerrel, melyek együtt szólnak összehangolt harmóniában.” – Szvámí Véda Bháratí (Mantra és meditáció. Id. kiad. 96. o. Papp József fordítása)
♦
„[…] a teremtett mindenség szépsége, hasonlók és nem hasonlók csodálatos harmóniájában áll, s a különféle nemekből és változatos formákból, a szubsztanciák és a járulékok rendjeiből kimondhatatlan egységbe foglaltatott. Éppen úgy, ahogy a többszólamú ének (organicum melos) is különféle minőségű és mennyiségű hangokból tevődik össze; ezek a hangok, hogy külön-külön érzékeljük őket, eltérő arányú emelkedés-ereszkedés folytán nagyon is különfélék; ha viszont a zenei mesterség (ars musica) meghatározott és ésszerű szabályai szerint kapcsolódnak egymáshoz az egyes hangnemekben (per singulos tropos), természetes és kellemes hangzást nyújtanak. Ugyanígy a mindenség összhangja is egyetlen természet különféle részeinek az egysége; ezek a részek, egyenként tekintve eltérő hangzásúak (dissonantes), ám a Teremtő egyforma akarata nyomán összhanggá egyesülnek.” – Johannes Scotus Eriugena (A természet felosztásáról. III. 6. In Az égi és a földi szépről. Budapest, 1988, Gondolat Kiadó, 256. o. Horváth Judit fordítása)
♦
„Követtem […] az illatot, s láttam, hogy az alkonyatban kinyílt a zipangui turbánliliom. […] Odahajoltam fölé, és láttam, hogy a fonalai remegnek, mintha a természet zeneszerszáma volna: harangjátékhoz hasonlatos, ami hangok helyett a szerecsendió esszenciáját árasztotta. Örök csoda marad, micsoda erős szerelmi erő élteti ezeket a finom élőlényeket.” – Ernst Jünger (A márványszirteken. Budapest, 2004, Európa, 104. o. Nemes Péter fordítása)
♦
„Az isteni tekintély nemcsak hogy nem tiltja a látható és láthatatlan dolgok okainak kutatását, hanem egyenesen felszólít rá. »Mert ami Istenben láthatatlan – mondja az Apostol (Róm 1,20) – a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik.« Az érzékelhető dolgok ismerete tehát éppen nem jelentéktelen, hanem nagyon is jelentős és hasznos lépcsőfok a szellemi dolgok megértéséhez. Ahogyan az érzékelésen keresztül eljutunk a megértéshez, úgy térünk vissza Istenhez a teremtményen át. Mert a látható dolgoknak nem csupán a felületét kell szemlélnünk, mint az értelem nélküli állatoknak, hanem az okait is fel kell tárnunk mindannak, amit testi érzékeinkkel felfogunk.” – Johannes Scotus Eriugena (A természet felosztásáról. III. 35. In Az égi és a földi szépről. Id. kiad. 259. o. Horváth Judit fordítása)
♦
„Theophaniának pedig a látható és láthatatlan dolgok fajait nevezem. Ezeknek rendjében és szépségében megismerhetjük Isten létezését, és rá is találhatunk: nem arra, hogy micsoda Ő, hanem csupán arra, hogy létezik. Isten természete ugyanis ki nem mondható, fel nem fogható: hozzáférhetetlen fény Ő, túl minden értelmen. És erről beszél a zsoltárénekes is, amikor így szól: »Keressétek az Urat és erősödjetek meg; keressétek mindig az Ő arcát.« (Zsolt 104,4)” – Johannes Scotus Eriugena (A természet felosztásáról. V. 26. In Az égi és a földi szépről. Id. kiad. 264. o. Horváth Judit fordítása)
♦
„Körültekint, s nem látja szépségedet. Hallgat téged, és nem hallja harmóniádat. Szimatol, és nem érzékeli illatodat. Kóstol, és nem ismeri föl ízedet. Simogat, és nem érzi lágyságodat. Mert megvannak benned, mindezek Uram, Istenem, a magad kimondhatatlan módján […].” – Canterburyi Szent Anzelm (Proslogion. XVII. In uő: Filozófiai és teológiai művek. I. köt. Budapest, 2001, Osiris /Sapientia humana/, 193. o. Dér Katalin fordítása)
♦
„[…] amikor […] látásunk és egyéb érzékszerveink másról számolnak be nekünk, mint ami a valóság, ez nem az érzékek hibája – az érzékszervek arról számolnak be, amiről tudnak, mert ezt a képességet kapták –, hanem az értelem ítéletének tulajdonítható […].” – Canterburyi Szent Anzelm (Az igazságról. VI. In uő: Filozófiai és teológiai művek. I. köt. Id. kiad. 342. o. Dér Katalin fordítása)
♦
„Mert ez az egész érzékelhető világ olyan, mint egy az Isten ujjával megírt, azaz isteni tehetséggel megalkotott könyv, és az egyes teremtmények sem olyanok, mintha emberi vélekedéssel kigondolt alakok volnának, hanem az isteni döntés szerint lettek megteremtve, az Isten láthatatlan bölcsességének kinyilvánítására. Amiképpen pedig, ha egy írástudatlan néz egy nyitott könyvet, látja a jeleket, de a betűket nem ismeri fel: így van a bolond és »test szerint való ember«, aki »nem fogja fel azt, mi Istené« (1Kor 2,14), ezeken a látható teremtményeken kívülről látja küllemüket, de bennük nem ismeri meg az értelmet. Aki azonban szellemi ember, és mindent meg tud ítélni, az azáltal, hogy a mű külső szépségét szemléli, megérti, hogy milyen csodálatos benne a Teremtő bölcsessége. S ezért nincsen senki, akinek számára nem csodálatosak az Isten művei; de míg az esztelen csak a küllemüket csodálja rajtuk, a bölcs azon keresztül, amit kívülről lát, az isteni bölcsesség mélységes elgondolását fürkészi; mintha csak egyazon Írásban az egyik a jelek színét és megformálását dicsérné, a másik pedig értelmüket és jelentésüket magasztalná. Jó dolog tehát állandóan szemlélni és csodálni az isteni alkotásokat, különösen annak, aki testi dolgok szépségét lelke hasznára tudja fordítani.” – Hugo de Sancto Victore (Didascalion. VII. 4. In Az égi és a földi szépről. Id. kiad. 288–289. o. Maróti Egon fordítása)
♦
„Az első létesítő ok e világot érzékelhetőnek teremtette, hogy kinyilvánítsa benne önmagát, vagyis, hogy a világ, mintegy tükörként és nyomjelzőként visszavezesse az embert Istennek mint alkotójának szeretetére és dicsőítésére. Ennek megfelelően két könyv létezik, az egyik, a bensőbe írott könyv: Isten örök művészete és bölcsessége, a másik, a kívülre írott könyv: az érzékelhető világ.” – Szent Bonaventura (A hit rövid foglalata. II. 11. Budapest, 2008, Kairosz Kiadó, 93–94. o. Dér Katalin fordítása)
♦
„Jelen állapotunkban ugyanis a dolgok összessége az a létra, amely az Istenhez fölvezet. A dolgok közt viszont az egyik nyom (vestigium), a másik kép (imago), némelyek testiek (corporalia), mások szellemiek (spiritualia), egyesek mulandók (temporalia), mások állandók (æviterna), ismét egy részük kívülünk, más részük bennünk vannak. Akkor pedig, hogy a legszellemibb örök és fölöttünk álló Ősokot szemlélhessük, a testi, a mulandó és kívülünk lévő nyomokon át kell haladnunk s így vezettetnünk az Isten útján.” – Szent Bonaventura (A lélek zarándokútja Istenbe. I. 2. In Szent Bonaventura misztikus művei. Budapest, 1991, Szent István Társulat, 35. o. Barsi Balázs fordítása)
♦
„Mivel pedig Isten tökéletes rendteremtő bölcsességének megfelelően ezt az egész érzékelhető hatalmas világmindenséget a kisebb világegyetemért, az emberért teremtette, akit középre helyezett önmaga és ama alacsonyabb rendű dolgok közé, ennélfogva minden kölcsönös megfelelésben van egymással. Tehát a lakásnak és lakójának harmóniában kell lenniük. Mivel az ember jóra lett teremtve, a világot is jó és békés állapotúnak kellett teremteni; miután az ember elbukott, a világnak is meg kellett romlania; miután az ember összezavarodott, a világnak is zavarossá kellett lennie; miután az ember megtisztul, világnak is meg kell tisztulnia; miután az ember megújul, a világnak is meg kell újulnia; miután az ember teljessé lett, a világnak is nyugalmi állapotra kell jutnia.” – Szent Bonaventura (A hit rövid foglalata. VII. 4. Id. kiad. 271–272. o. Dér Katalin fordítása)
♦
„Az emberi tulajdonságok közül a legfontosabb, amiről Hermész beszél Aszklépiosznak írva, tudniillik, hogy az ember az egyedüli kapocs Isten és a világ között, hiszen isteni értelemmel rendelkezik, és ezáltal olyannyira a világ fölé emelkedik, hogy még a világ anyaga is követi a szándékát – amint a legjobban sikerült emberek esetében láthatjuk […] csak az emberre jellemző, hogy elméleti föltevések foglalkoztatják és gyönyörködtetik […], és egyben az egyedüli civilizált állat is, mivel az együttélés szabályai szerint rendezett és tökéletesített közlési, elosztási, együttélési, szövetségi és hadi viszonyokkal rendelkezik.” – Nagy Szent Albert (Az állatokról. XII. 9. és 12. Budapest, 1996, Balassi Kiadó, 75–76, 77. o. Magyar László András fordítása)
♦
„Előbb van meg […] minden egyes dologban a természet szerint az, ami önmagában megilleti, mint az, amit valami mástól kap; márpedig a létezést a teremtmény csakis valami mástól kapja: ha magára marad, s önmagában szemléljük, akkor a teremtmény semmi. Ennél fogva, természet szerint előbbi számára a semmi, mint a létezés.” – Aquinói Szent Tamás (A világ örökkévalóságáról. Budapest, 1998, Jószöveg /Hiánypótló/, 29, 31. o. Borbély Gábor fordítása)
♦
„[…] az Istenről állítható nevek közül ez a név: »Aki van«, a legfőbb: mert mindent magában foglalván, úgy jelöli magát a létezést, mint a szubsztancia végtelen és határtalan óceánját”. – Johannes Damascenus (De fide orthodoxa I. 9. Idézi Aquinói Szent Tamás: Summa theologiæ 13. kérdés 11. art. In uő: A létezőről és a lényegről. H. n. 1990, Helikon /Harmonia mundi/, 154. o. Klima Gyula fordítása)
♦
„[…] nem szükségszerű, hogy minden isteni név utaljon Istennek valamilyen, a teremtményekhez való viszonyára, hanem elégséges, hogy valamilyen Istenből a teremtményekre származó tökéletesség alapján adjuk Istennek. De ezek között az első maga a létezés, s ebből vesszük ezt a nevet: »Aki van«.” – Aquinói Szent Tamás (Summa theologiæ 13. kérdés 11. art. In uő: A létezőről és a lényegről. Id. kiad. 155. o. Klima Gyula fordítása)
♦
„Isten akarata önmagában véve láthatatlan, de Isten láthatatlan dolgai az általuk véghezvitt dolgok révén láthatók az értelem számára, hiszen, ha a pecsétnyomó rejtve is marad, az általa lenyomatott viasz nyilvánvaló bizonyosságot ad róla, s semmi csodálkoznivaló nincs azon, ha Isten akaratát különféle jelekből kell felfednünk. – Dante (Az egyeduralom. In Dante összes művei. Budapest, 1965, Magyar Helikon, 425. o. Sallay Géza fordítása)
♦
„A Mindent Mozgatónak glóriája
a Mindenségen áthat, és világol,
itt hőbb, ott halkabb fényt hintvén a tájra.” – Dante (Isteni színjáték. Paradicsom, I. 1–3. In Dante összes művei. Id. kiad. 363. o. Babits Mihály fordítása)
♦
„Szoros rend van és bölcs művészet
a dolgok viszonyában: s ez a Forma
teszi Isten képévé az Egészet.” – Dante (Isteni színjáték. Paradicsom, I. 105–107. In Dante összes művei. Id. kiad. 366. o. Babits Mihály fordítása)
♦
„Az égi és a földi hemiszféra összezáródása lehetővé tette, hogy az ember az alapból a boltozatba, a bizonytalanból a biztosba, az időnek való alávetettből az örökbe, a láthatóból a láthatatlanba, a létezésből a Létbe emelkedjen. Az út nyitva állt, a teremtés minden lényeges feltételt biztosított a megismerésre, s a kinyilatkoztatás kijelölte a gondolkodás helyes irányát. Az embernek követnie kell a nyomokat (vestigia), a dolgok néma világából ki kell hallania az isteni szózatot, a történelem eseményeiből megérteni az isteni szándékot. Nemcsak a természet és a földi esemény »tükör«, hanem még inkább az Isten szava, a Szentírás, a szimbólumok igazi tárháza. Mivel mindhárom (történelem, természet, Biblia) szerzője Isten, és közös célját (az ember üdvözülése) is Ő határozta meg, közöttük szoros összefüggés áll fenn: amit az egyik megígér, megtartja a másik kettő.” – Pál József (Dante. Szó, szimbólum, realizmus a középkorban. Budapest, 2009, Akadémiai Kiadó, 70. o.)
♦
„[…] minden teremtmény Istennel teli, és önmagában egy könyv.” – Eckhart mester (10. prédikáció [Quint]. In uő: Tizenöt német beszéd. Pomáz, 2000, Kráter, 77. o. Schneller István fordítása)
♦
„Ha Istent a létben ragadjuk meg, előcsarnokában találjuk, mert a lét előcsarnoka annak, ahol ő lakozik.” – Eckhart mester (10. prédikáció [Quint]. In uő: Tizenöt német beszéd. Id. kiad. 73. o. Schneller István fordítása)
♦
„Ha [a lélek] Istent a világ nélkül megismerhetné, sohasem teremtetett volna világ az ő kedvéért.” – Eckhart mester (30. prédikáció [Quint]. In uő: Tizenöt német beszéd. Id. kiad. 131. o. Schneller István fordítása)
♦
„Isten minden teremtményében egyformán »közeli«. A bölcs mondja: Isten minden teremtményre kiterjesztette hálóját és kötelékeit (vö. Ezékiel 12,13), úgy, hogy mindegyikben megtalálhatjuk és megismerhetjük, amikor csak észlelni akarjuk. […] Járjon bár az ember a mezőn imádkozva, és ismerje meg ott Istent, vagy legyen bár a templomban, és ott ismerje meg Őt: ha azért ismeri meg, mert egy nyugodt helyen időzik, az, az ő tökéletlenségéből ered, és nem Isten miatt van így. Mert Isten egyformán van minden dologban és minden helyen, és kész arra, hogy önmagát ugyanúgy adja […]; és csak az ismerné meg Istent igazán, aki őt mindig ugyanolyannak ismerné meg.” – Eckhart mester (36. prédikáció [Quint]. In uő: Tizenöt német beszéd. Id. kiad. 167–168. o. Schneller István fordítása)
♦
„[…] valójában a változatlan Egytől mindig egy ered közvetlenül. Azonban ez az egy maga az egész univerzum, amely Istentől ered, és részeinek sokasága ellenére is egy, ahogy a teremtő Isten maga is egy, vagyis egyszerű Egy a maga létében, létezésében, tudásában, alkotásában, de annál gazdagabb ideális eszmékben. A természet ugyanis egyetemlegesen elsősorban és önmagától az egészre tekint és törekszik közvetlenül. […] minél tökéletesebb az univerzum avagy a világ, léte annál egyszerűbb, részei [viszont] annál számosabbak és differenciáltabbak.” – Eckhart mester (A Teremtés könyvének magyarázata. I. 11. H. n. 1992, Helikon /Harmonia mundi/, 9. o. Szebedy Tas fordítása)
♦
„A világot sem teremtette Isten, ha a teremtettség kizárná a teremtés folyamatát: csak annyiban teremtette, hogy még most is, szakadatlanul, mindig teremti.” – Eckhart mester (Vigasztalás könyve. In Eckhart Mester: Intelmek és tanító beszédek. H. n. 2000, Farkas Lőrinc Imre, 109. o. Vidóczi Katalin fordítása)
♦
„Curukava tetszetős, derűs megjelenése, könnyed, jó kiállása most sírba kerül; ez elgondolkoztatott engem annak titokzatosságáról, ami az ember számára látható. Elcsodálkoztam, micsoda tiszta erőt fejtenek ki ezek csupán abban a térben, mely a szemünket is érinti. Milyen sokat kell még a testtől tanulnunk, hogy a szellem utolérje ezt a letisztult valóságérzetet. A zen azt mondja, hogy a formátlan testté lesz; a tisztánlátásban arra tanít, hogy lelkünknek se formája, se alakja nincsen; a képességet, mellyel a formavilág bűvöletével szemben a formátlanság szemlélhető, a maga mivoltában hihetetlenül ki kell élesíteni. Akik a formát és az alakot nem tudják önzetlen szigorral tekinteni, hogyan lennének képesek világosan kivenni a formátlanságot és alaktalanságot? És itt van Curukava, aki annyira létezett, hogy sugárzott tőle, és szemmel láthatóan, kézzel tapinthatóan maga volt az élet, és most eltemetik. A legvilágosabb példája ez annak, hogy a tisztán látható alakból láthatatlan formába megy át valami, és a reálisan megfoghatatlan semmi a legreálisabb valóvá lesz, s ezek szerint élete sem más, mint egyszerű példázat, modell. Példázatképpen kellett hirtelen halállal éppen májusban meghalnia, hogy kiderüljön, jól illenek hozzá, időszerűek a koporsójára szórt májusi virágok.” – Misima Jukió (Az Aranytemplom. Budapest, 1989, Európa Könyvkiadó, 136. o. Erdős György fordítása)
♦
„Adósságunk a természeti erők felé úgy rendezhető, ha nem zsákmányoljuk ki a természetet: nem szennyezzük, és nem veszünk el többet, mint ami a létfenntartásunkhoz szükséges. Ezt olvashatjuk a Bhágavata-puránában: […] »Csak amennyi a gyomrot megtölti / ez a vagyonosodás mértéke. / Bárki, aki többet követel, / tolvaj, aki büntetést érdemel.«” – Szvámí Véda Bháratí (Mantra és meditáció. Id. kiad. 254. o. Papp József fordítása)
♦
„Amit a test kíván, édeskevés: védelmezni a hideg ellen, étellel-itallal csillapítani az éhséget és szomjúságot; minden egyéb testi vágy a bűnt szolgálja s nem az életszükségletet. Fölösleges végigkutatni a tengerek mélyeit, s halomra ölt állatok húsával hasunkat degeszre tömni, vagy ismeretlen partokon távoli tengerek osztrigáit összegyűjteni: az istenek és istennők verjék meg sorra mind, akiknek telhetetlensége mérhetetlen birodalmunk határain túlcsapong!” – Seneca (Helvia vigasztalása. X. 2. In Seneca prózai művei. I. köt. Id. kiad. 57. o. Révay József fordítása)
♦
„Minden ember szeret fényben és tiszta levegőn élni. Senki sem szeret bezárva lenni egy sötét, levegőtlen városban. Épp így kellene szeretni az erényeket is; és a vétkeket is így kellene gyűlölni. […] az ember szereti a fény és a levegő atmoszféráját, és ezért benne akar élni. Így kell az erényekbe is belépni: mert természetük szerint magától értetődők, és mert az ember szereti a légkörüket.” – Frithjof Schuon (I. m. 128. o. Nagy Csaba fordítása)
♦
„Valaha az ember a természet részeként határozta meg önmagát, ugyanakkor a természetet önmaga részének tekintette. Az álom és az ébrenlét tartományai oszthatatlan egészet alkottak, a természeti és a természetfölötti áthatotta egymást. Az emberek a természetből merített képekkel fejezték ki ezt az egységet és a belőle táplálkozó sajátos, egyénen túlmutató tapasztalásmódot.” – Ted Andrews (Az állatok szimbolikája. Spirituális kapcsolat ember és állat között. Id. kiad. 13. o. Szalontai Szonja fordítása. Kiemelés tőlünk – A szerk.)
♦
„Része vagyok a természetnek. Ezért kötelességemnek érzem, hogy minél többet tudjak a környezetről, amelyben élek. Minél jobban megértem azt, annál inkább értem önmagamat is.” – Ted Andrews (Az állatok szimbolikája. Spirituális kapcsolat ember és állat között. Id. kiad. 8. o. Szalontai Szonja fordítása)
Jegyzet
[1] Különös tekintettel az antik nyugati és a középkori keresztény természetfelfogásra. Összeállította: Horváth Róbert, Király Liliom és Kocsi Lajos. Fotó: Lerch András. (A gyűjtemény első részéhez hasonlóan – amely az Ars Naturæ előző számában főként az észak-amerikai síksági indiánok valamint a tibeti sámánizmus és buddhizmus természetszemléletét mutatta – itt sem kizárólag a két említett tradíció körébe tartozó idézetek szerepelnek.)
A gyűjteményben szereplő gondolkozók időrendben: Thalész (kb. Kr. e. 624–546), Anaximandrosz (kb. Kr. e. 610–547), Philolaosz (Kr. e. 5. század), Xenophanész (kb. Kr. e. 570–475), Hérakleitosz (kb. Kr. e. 535–475), Anaxagorasz (kb. Kr. e. 500–428), Apollóniai Diogenész (kb. Kr. e. 499–428), Melisszosz (Kr. e. 444 körül), Platón (Kr. e. 427–347), Arisztotelész (Kr. e. 384–322), Epikurosz (341–270), Cicero (Kr. e. 106–43), Titus Lucretius Caro (kb. Kr. e. 99–55), Seneca (Kr. e. 4 – Kr. u. 65), Szent Pál apostol (kb. Kr. e. 1 – Kr. u. 64), Plutarkhosz (kb. Kr. u. 46–126), Epiktétosz (kb. Kr. u. 55–120), Marcus Aurelius (Kr. u. 121–180), A Physiologus című kötet ismeretlen szerzője (Kr. u. 2. század körül), Plótinosz (Kr. u. 203–269), Szent Ágoston (Kr. u. 354–430), Aranyszájú Szent János (Kr. u. 344?–407), Johannes Damascenus (Kr. u. 650–754), Johannes Scotus Eriugena (kb. Kr. u. 810–877), Canterburyi Szent Anzelm (1033–1109), Hugo de Sancto Victore (1096?–1141), Nagy Szent Albert (1200?–1280), Szent Bonaventura (1221–1274), Aquinói Szent Tamás (1224 vége/1225 eleje – 1274), Dante Alighieri (1265–1321), Eckhart Mester (1260–1327/28). Idézők, másodlagos források: Szextosz Empeirikosz (Kr. u. 160–210), Szimplikiosz (kb. Kr. u. 490–560), Sztobaiosz (Kr. u. 5. század). A tartalmi összefüggések kidomborítása érdekében olykor eltértünk az időrend szempontjától.
A régi szemléletek napjainkig tartó továbbélésének és univerzalitásának okán idézett további szerzők: Ernst Jünger (1895–1998), Frithjof Schuon (1907–1998), Misima Jukió (1925–1970), Szvámí Véda Bháratí (sz. 1933), Ted Andrews (1952–2009), Pál József (sz. 1953).
