Egészség és táplálék

Egészség és földművelés[1]

Az egészség több, mint a betegség hiánya. A betegség hiánya csak egyike az egészség jeleinek; talán nem is a legfontosabb. Az egészség egy belső és külső egyensúlyi állapot, egység, teljesség, hatalom. Nem pusztán valami fizikai vagy mentális vagy szellemi, hanem mindhárom aspektust magában kell foglalnia, különben nem teljes. Hiányzik a viszonyítási alapunk. Bármi legyen is e viszonyítási alap, nem valószínű, hogy pontos mérésekkel megragadható lenne. Egészen biztosan nem a puszta fizikai életerő. Talán az egészség legjobb mutatója az élettel való mély megelégedettség, mely ugyanakkor önfegyelemmel társul, és amely lehetővé teszi a magasabb képességek uralmát.

Az ember egészsége és az ember földje nem két egymástól független dolog, amelyekre helyes volna elválasztva és különállóan tekinteni. A földművelés az emberi biológia külső mechanizmusa; alapvető része a táplálkozás folyamatának, amely fenntartja az ember fizikai életét és meghatározza az egészségi állapotát. Így ha a földművelés hibás és beteg, furcsa lenne, ha az ember fizikai élete tökéletesen kiegyenlített és összehangolt maradna. Ha pedig a fizikai élete viszonyulásaiban helytelen – mondhatjuk úgy is: nem működik –, szükségképpen életének más aspektusai úgyszintén megsínylik azt. Ahogyan igaz, hogy nem csak kenyérrel él az ember, igaz az is, hogy nem élhet kenyér nélkül; és ha a kenyere tökéletlen, nem várható, hogy jól éljen. Élete sok más teremtmény életével összefonódik, így ha nem képes jól élni, azok a teremtmények sem tudnak, melyekkel élete szoros kapcsolatban áll. Ha az ember táplálkozása rossz, úgy az övék is helytelen lesz, és fordítva.

Az egészség függ a táplálkozástól, de a táplálkozás, lévén ciklikus folyamat, ugyanúgy függ az egészségtől. Vegyünk bármilyen teremtményt, melynek táplálékszükséglete a megfelelő formában kielégíttetik; tételezzük fel, hogy valamilyen meghatározatlan okból kifolyólag e teremtmény asszimilációs képessége károsodik; ez esetben minden, amivel e teremtmény ellátja társait, szintén károsodik, és táplálkozása hiányt szenved. Így, ha e folyamatosan működő körforgásban – amely minden élő lény kölcsönös táplálkozási függőségében megjelenik – bármely ponton komolyabb hiba keletkezik, az egész egy ördögi körré alakul, melynek káros hatásai alól egyetlen teremtmény sem mentesülhet. Maga az eredeti hiba tovább súlyosbodik. Ama törekvésükben, hogy egy hasonló helyzetből megmeneküljenek, és hogy megszerezzék, amire szükségük van, számos organizmus arra kényszerül, hogy olyan életformát tegyen magáévá, amely az egész rendszerre nézve romboló, ahelyett, hogy hozzájárulna ahhoz; s amely a szimbiózis helyett kizsákmányoló. A tényt, hogy az egész rendszer pusztulása végül az ő pusztulásukhoz is vezet, az adott pillanatban nem észlelik, vagy ha mégis, nem kelt elég erős benyomást ahhoz, hogy többet nyomjon a latban, mint ami a pillanat szükségének tűnik, így kevésnek bizonyul ahhoz, hogy ésszerűbb lépések megtételéhez vezessen. Úgy tűnik, valami hasonló történt velünk is.

Viszonyunk a többi teremtményhez a szimbiózis helyett kizsákmányolóvá vált. Néhány teremtmény társunk nagyon apró és a talajban él. Talán velük bántunk a legkeményebben. Legalábbis elnyomásuk jelei, a termékenység hiánya és az erózió, különösen nyilvánvalók. De ha a szerep, amelyet ezek az organizmusok főként a mi életünkben játszanak, valóban olyan fontos, mint amilyennek bemutatjuk, akkor mi is szükségképpen velük együtt szenvedünk. Úgy tűnik, pontosan ez az, ami történik. Egy ilyen elképzelés több lesz, mint kézenfekvő hipotézis, ha megerősítésképpen összehasonlítjuk magunkat más népekkel, akik nem úgy élnek, mint mi. Szerencsére lehetségesek ilyen összevetések.

Az egészséget érintő összehasonlító tanulmányok

Még ma is léteznek helyek a világon, ahol olyasmire találhatunk, ami megközelíti a tökéletes emberi egészséget. Illetve vannak esetek, amelyek igazi szimbiotikus együttélésnek tűnnek. Ezeket semmi esetre sem tanulmányozták az őket megillető módon, és ha a kutatások nem indulnak meg haladéktalanul, fennáll a veszélye annak, hogy az érintett nép körülményei oly mértékben megváltoznak, hogy az megnehezíti a vizsgálatokat és rontja az eredményességet. A nagyon kevés úttörők egyike, Sir Robert McCarrison vezérőrnagy azonban felismerte az ilyesfajta kutatások fontosságát. Az északnyugat-indiai hunza népcsoport körében végzett vizsgálatai történetét élményszerűen mutatta be könyvében Dr. G. T. Wrench.[2] Az olvasót – különösen a laikust – a vizsgálatok izgalmas részleteinek bemutatásáért és jelentőségének teljes megítéléséért a könyvhöz irányítjuk. Itt elegendő megemlíteni, hogy a hunza emberek figyelemreméltó egészséggel és életerővel bírtak; hogy nem voltak agresszívek; hogy földművelésük független volt, a tökéletes odafigyelés példája, soha semmi nem ment veszendőbe; gabonájuk olyan egészséges volt, mint ők maguk.

Létezik, vagy létezett legalább három másik nép, akikre a szimbiotikus együttélés példáiként tekinthetünk. Először a Tristan da Cunha sziget lakosainak tökéletes fogai keltettek érdeklődést. Ezek a szigetlakók európaiak, kevesen vannak, és gyakran maradnak a külvilággal való kapcsolat nélkül akár három évig is egyfolytában. Szükségből független és pazarlás nélküli földművelést kellett folytatniuk, mert szigetük zord. Általános egészségi állapotuk figyelemre méltóan jónak tűnik.

Bizonyos eszkimó törzsek egyedülálló módon betegségmentesek, aktívak és megelégedettek (néhány esetben, sajnos, már csak voltak). E törzsek nem kerültek kapcsolatba azzal, amit mi civilizációnak hívunk, és életük civilizált mértékkel mérve nehéz, korlátolt és higiéniát nélkülöző volt. Ételeik egyhangúak és főleg állati eredetűek, kiváltképpen télen.

♦

E népek – ki-ki a maga feltételeinek megfelelően – rendkívüli módon megközelítették a tökéletességet, és kétségtelenül más példák is hozhatók. Lehet, hogy nem voltak megáldva az emberi faj legmagasabb lehetőségeivel. Ez viszonyítás kérdése és meghaladja a jelen tárgyalás kereteit. Világos, hogy lehetőségeik határain belül elértek egy állapotot, amely egyensúlyt jelent, harmóniát környezetükkel és másokkal, fizikai fejlődést és állóképességet, a betegségektől való mentességet és a maguk módján valódi civilizációt, amely ismeretlen olyan népek között, akiknek más az életüket meghatározó alaptörvényük; és határozott ellentétben áll azzal az állapottal, amelyben ma Angliában találjuk magunkat. Áltathatjuk magunkat, hogy lehetőségeink kedvezőbbek, mint az övéik: ez csekély vigasz, amennyiben hagyjuk magunkat békeidőben degenerálódni vagy háborúban megsemmisülni.

A teljes étrend

Mi a közös ezeknek az embereknek az életmódjában? Úgy tűnik, egy táplálkozási szabály, mert nincs semmilyen más észrevehető közös tényező e nagyon is változatos népek életében. És nem egy hétköznapi értelemben vett étrendi előírásról van szó, mert e népek együttvéve fogyasztottak szinte mindent, ami a nap alatt fellelhető, főzöttet és nyerset egyaránt, ráadásul nagyon változó arányokban. Az eszkimók túlnyomórészt húsevők voltak, a három másik nép változó összetételű vegyes étrenden élt, amelyet a zöldségételek határoztak meg. Nem tűnik úgy, hogy bármely étkezési hóbort megalapozásra találna ezen népek relatív egészségének és étrendjének összehasonlító vizsgálatában, mert ami a fogyasztott táplálékukat illeti, e téren nincs közös tényező négyük között. Két másfajta közös pont azonban mégis megállapítható.

Az első, hogy táplálékuk vagy természetes volt (értsd: nem megtermelt) vagy oly módon termelt, amely minden szinten teljességében megőrzi a táplálkozási ciklust, amelyet az alábbi diagrammal szemléltethetünk:

Azt mondhatjuk, hogy hűségesen be­tartották a „visszajuttatás törvényét”; nemcsak arról van szó, hogy a felhasználható szerves anyag minden darabkáját visszajuttatták a talajba, de mindezt gondos kezeléssel tették, olyan módszerekkel, amelyek generációról generációra adódtak át: ezek révén a szerves hulladék azonnal felvehetővé válik a talaj organizmusai számára, melyek megőrzik azt s végül újra visszaszolgáltatják a növényeknek.

A másik közös táplálkozási tényező e népek között, hogy amennyiben lehetséges, az őket táplálékkal ellátó növényt vagy állatot teljes egészében, mindenestül elfogyasztották. Általában előnyben részesítettek olyan részeket, amelyeket mi gyakran eldobunk, különösen az állatok belső szerveit és a növények, magok és állatok külső burkát.

Úgy tűnik, ha e két törvény – a visszajuttatás és a teljesség törvénye – közül valamelyik, vagy mindkettő megtörik, az egy ördögi kört generál. Például megromlanak a fogak, és ezért nehezebb a bőrök és csontok elfogyasztása; mindez tovább fokozza a fogak romlását és így tovább. A két szabály valójában ugyanaz: a teljesség törvénye azt jelenti, hogy a ciklus emelkedő felében, a talajtól az állatig vagy emberig, semmi sem mehet veszendőbe; a visszajuttatás törvénye pedig teljességet jelent a leszálló ágban, melyben minden visszatér a talajba. A ciklikus áramlásnak mennyiségileg és minőségileg is mindenütt kiegyensúlyozottnak kell lennie.

Az ételek minősége és ára

Manapság legtöbbünk jellemző étele a fehér kenyér, ami étrendünk alapját képezi. Érdekes lehet a fehér kenyérre mindannak fényében tekinteni, amit az ételekről általában mondtunk. Jó eséllyel a búzát külföldön termesztették, a legvalószínűbb, hogy egy folyamatos búzatermesztési rendszerben, alighanem olyan földben, melynek termékenysége részben kimerült. Bizonyos ideig tartó tárolás után, miközben a rovarok ellen vegyi anyagokkal kezelik, egy modern hengermalomba kerül. Ezeket a malmokat nagy zsenialitással arra találták ki, hogy elkülönítsék a B-vitamint és az ásványi anyagokat tartalmazó külső burkot (úgymint korpa, korpával kevert liszt stb.), a csírát, amely az A-vitamint és az egyéb vitaminokat tartalmazza, valamint az olajat, ami a búza „élete”. A korpát és a csírát nagyrészt állattakarmányként adják el. Ami megmarad, az szinte csupa keményítő, és ráadásul ezt is mesterségesen fehérítik. Így még ha a búza egészségesen is nőtt, a legtöbb életadó és úgynevezett védő összetevőjét eltávolítják, és ami talán még fontosabb – a búzatermés mint élő egység szerkezete, teljessége és egész volta megsemmisül. A fehér kenyér puszta töltőanyag. Talán nem túlzás azt mondani, hogy általában véve egyáltalán nem is táplál. További megjegyzés a kenyér mint energia témájában fölöslegesnek tűnik. A barna kenyér sokféle lehet. Tartalmazhatja a korpának csak egy részét vagy a korpát és a csírát egyaránt. De az utóbbi esetben a csírát tartósítás céljából általában megfőzik, mielőtt a liszthez adnák, így mire megsütik, valójában kétszeresen főtté válik. Ismeretes, hogy a kétszer főzés milyen ártalmas a tápértékre, különösen amikor fehérjékről és vitaminokról van szó. Némely barna kenyér az őrlést leszámítva kezeletlen, teljes búzából készül. A standard ár kizárólag a fehér kenyérre vonatkozik.

Ritkán veszik számításba azt, ami az ételekben igazán számít, ami az élet hordozására képessé teszi, és egyben a szó legteljesebb értelmében vett minőségét meghatározza; sem a tudósok, amikor a táplálkozásról beszélnek, sem a háziasszonyok, amikor élelmiszert vásárolnak. A háziasszonyt semmi sem vezeti a helyes irányba, annál több minden tereli a rossz felé, még akkor is, ha szükségből nem kényszerül az elérhető legolcsóbb laktató élelmiszer megvásárlására. Bárhogyan is, az élelmiszerek, melyeknek elérhetőnek kellene lenniük, gyakorlati okokból kifolyólag a többség számára még sokszoros árért is elérhetetlenek. Hozzászoktunk, hogy az árat valamilyen mértékben a minőség fokmérőjeként fogadjuk el. De az ár, amit a termelő megkap vagy amit a fogyasztó kifizet, manapság általában olyan tényezők eredménye, amelyeknek nincs köze az igazi értelemben vett minőséghez: ilyen a standardizálhatóságra való alkalmasság, a konzervipari felhasználhatóság, tárolás, hosszútávú szállítás és általában az értékesítés és előállítás könnyűsége. A valódi értelemben vett minőség csakis a fogyasztó szempontjából értelmezhető, vagyis hogy milyen hatással van az egészségére, a megelégedettségére vagy mindkettőre.

Az egyik legfontosabb tényező a minőség kérdésében, kivéve talán a gabonákat és néhány korlátozott számú tartósított élelmiszert, az abszolút frissesség a fogyasztás pillanatában. Az élelmiszerek ára – több más kritériummal együtt, amelyek meghatározzák, hogy aktuálisan miből mennyit vásárolunk – alig kapcsolódik a frissesség életbevágó tényezőjéhez – pedig ez tényleg életbevágó, a szó igazi értelmében. Viszont mennyi találékonyságot fordítanak annak kidolgozására, hogyan lehet az igazi frissességet a frissesség látszatával és illúziójával helyettesíteni. Ezek a lehetőségek magukban foglalják a kémiai és fizikai tartósítás módszereit, színezőanyagok vagy az ízérzékelés és szaglás szerveit stimuláló anyagok hozzáadását. Miként saját magunk, állataink és növényeink tekintetében pusztán az egészség utánzására törekszünk, ugyanúgy élelmiszereink is csak imitálják az egészséget. Legtöbb élelmiszerünk valójában olyan rosszul megtermelt, romlott és egészségtelen, hogy elvesztette jellemző és ösztönzőleg ható ízét. A helyzet ilyetén állása semmiképpen sem kompenzálható a konyhaművészet fejlődésével, még kevésbé az üvegekben és konzervdobozokban vásárolt helyettesítő ízfokozókkal. E dolgok még az ételek igazi ízét sem pótolják, nemhogy a valódi táplálékot.

Civilizáció és földművelés

Az élelmiszerek története a földművelés története, és a földművelés története a civilizáció története is. Gyakran halljuk, hogy jelentkeznek a nyugati civilizáció megromlásának tünetei. Ugyanakkor legalábbis erősen feltételezhető, hogy számos, napjainkban nyilvánvaló tünet korábbi civilizációk hanyatlási periódusának is velejárója volt, úgymint városiasodás és kereskedelem, a földművelés csökkenése és az élelmiszerek importálása; egy társadalmi osztály megjelenése, melyet pusztán a vagyona különít el, és a tőle függésben levő kísérő osztály; valamint bizonyos civilizációs betegségek megjelenése, úgymint a rossz fogak és a reuma (melyek csontvázmaradványokból egyszerűen diagnosztizálhatók). Egyiptom és Róma nyilvánvaló esetek e tekintetben. Latifundia perdidere Italiam – „A nagybirtokok tették tönkre Itáliát”[3] – szól egy jelentőségteljes kortárs megjegyzés.

Úgy tűnik, a civilizációk a földből erednek. Ám az idők során felhalmozódik a vagyon és egyszerre túl nagy lesz a kísértés, hogy egy olyan, pénzen alapuló életmódot tegyenek magukévá, amely ellentétben áll az igazi biológiai törvénnyel. Ezt követi a föld kizsákmányolása és a földműves réteg hanyatlása, amelyből a nemzet életereje eredt és táplálkozott. Nagyjából tisztában vagyunk egy erős mezőgazdasági réteg fontosságával, amely a nemzet életerejének forrása. De nem tűnik úgy, mintha értenénk, mi ennek az oka, s így persze az ország életének helyreállítására tett erőfeszítéseink is erőtlenek és félrevezetőek.

Tisztaság

A tisztaság a reklámok jelszava. De a gyakorlatban majdnem a sterilizáció szinonimájává vált. A sterilizáció pusztítást jelent, annak érdekében, hogy a nem kívánt változás valószínűségét megszüntessük. Szöges ellentéte a frissességnek. A frissesség kitüntetettsége a változásra való fogékonyság meglétében rejlik. Magában foglalja az élettel teliséget. De mi elkerülünk, esetleg arra kényszerítenek vagy arról győznek meg minket, hogy el kell kerülnünk mindent, ami változékony és eleven, annak kedvéért, ami oly élettelen, amennyire csak lehet. Valójában biztos, hogy minden, ami kémiailag tiszta, gyakorlatilag haszontalan. Még a kémiailag tiszta víz sem iható. A finomságok, amelyek igazán számítanak, mind a szennyeződések közé tartoznak. Eltávolításukra tett erőfeszítéseink meglehetősen sikeresek. Természetesen a szennyeződések lehetnek ártalmasak az élelmiszerekben, vagy akár halálosak is, de az ártalmas anyagok veszélyes mennyiségének jelenlétét többféle módon is kizárhatjuk; és ami egy romlott egészségű teremtmény számára veszélyes, az ártalmatlan vagy jótékony lehet egy egészséges számára. A higiéniának megvan a maga helye, de nem helyettesítheti az egészséget. Hozzászoktunk a gondolathoz, hogy a csírák és szennyezések puszta elkerülése egészséget eredményezhet, ugyanakkor nem törődünk az egészséget megalapozó tényezőkkel, így egyre inkább olyan állapotba kerülünk, hogy nem tudunk ellenállni a baktériumoknak és szennyezéseknek, ezért egyre inkább félünk tőlük. Ennek persze a legkevésbé sem kellene számítania, ahogy az egészséges emberek nem is foglalkoznak vele, valójában egyik elől sem tudunk elmenekülni, és soha nem is leszünk képesek. Mint mindig, a pusztán a rossz elkerülésére irányuló elutasító stratégia eredménytelen a jóra való törekvés hiányában.

Az élelmiszerek összetevői mellett valószínűleg a szerkezetük is fontos, és talán több is, mint fontos. Nemcsak kémiai, hanem élő szerkezetük, amely a dolgok természetéből adódóan nem analizálható, mert bármilyen elemző folyamat, legyen akármennyire is kifinomult, szükségképpen lerombolja. Itt most olyan ideákhoz tértünk vissza, amelyek a „teljességhez” kapcsolódnak, s bár a tudomány számára megragadhatatlanok, mégis roppant fontosak. Az élelmiszerek minősége is ezek közé tartozik.

A kifordult ízlés

Az igazi minőségi élelmiszerek fokozódó hiányának egy furcsa következménye, hogy sokan, még a viszonylag szegény emberek is állandóan túl sokat esznek. És ez tényleg így van, ama tény ellenére is, hogy az alultápláltság szinte hihetetlen mértékben elterjedt. Manapság az alultápláltság ritkán mennyiségi jelenség. A szervezetet nem tudja kielégíteni az a bemocskolt, kifehérített, kimosott és régóta halott anyag, amellyel ellátják, és mivel kielégítetlen, többet kíván. Ilyen dolgokkal hiába tömjük tele bőségesen a gyomrunkat – nincs jelen az, ami szükséges számára. Végül az emésztés ereje lecsökken, és aminek erőt kellene adnia, emészthetetlenül durvává válik.

A dolgok ezen állásának megkerülhetetlen velejárója az ízlés megromlása és kifordulása. Ha ez bekövetkezik, olyan ördögi kör jön létre, amit nagyon nehéz megtörni. Mert tulajdonképpen az ízlelés az az érzékünk, amiben megbízunk, amikor végül eldöntjük, mi a jó és mi nem, és ha ez kifordul, a jó elfogadhatatlanná válhat.

A minőség megromlása

A minőség és vele párhuzamosan az ízlés megromlása nem csak az élelmiszerek területén nyilvánvaló. A legtöbb embernek az élet minden területén rossz minőségű dolgokkal kell megelégednie; ez minden, amihez hozzájuthat. Mennyi találékonyságot fordítanak az új dolgok szalonképessé, sőt vonzóvá tételére, még inkább az eladásukra. De mind kívül, mind belül hiányzik a kifinomultságnak és a megbízhatóságnak az a kombinációja, ami a minőség. Kereskedelmi értelemben a minőség csupán az, amiről az embereket meg lehet győzni vagy amire rá lehet beszélni, hogy megvásárolják. Mi, e generáció tagjai, nagyrészt elfelejtettük, mit is jelent az igazi minőség. Épp annyira jelent valami egyénit, mint bármi mást. Nem lehet sietve előállítani. Mindig a bőkezűen adagolt emberi gondolat és gondoskodás latba vetésének az eredménye. Sohasem olcsó.

Végeredményben az egyetlen igazi dolog, ami számít, az az emberi élet minősége. Minden, ami hozzátesz az emberi élet minőségéhez, igazi gazdagság. E mércével mérve a mai magasztalt gazdagság nagy része ócskaság, vagy ha természete szerint nem is az, elértékteleníti annak hiánya, ami az ember számára értékessé tenné. Például egy jó ház nincs hasznára azoknak a lakóknak, akiknek nincs módjuk magával az élettel igazi kapcsolatba kerülni. Mi a gazdagságot többnyire az emberenként előállított mennyiségben kifejezve ítéljük meg, azzal a feltétellel, hogy így vagy úgy, de piacot kell találni vagy teremteni annak, amit előállítanak. Más szavakkal, úgy képzeljük, hogy a termelés problémája már megoldódott, és a jelen problémája többnyire pusztán elosztás kérdése. Ez a fajta gondolat a felelős azért a felzúdulásért, amit „a potenciális bőség közepette fennálló szegénység” vált ki.

A bőség illúziója

A valódi helyzet: szűkölködés a lényegesben, a lényegtelenségek bőségének közepette. Pusztán gazdasági mutatókban kifejezve az elmúlt évtizedekben a szegénység nagyon jelentősen visszaszorult. Az „életszínvonal” sokat javult. De hogy mit értünk az „életszínvonal” kifejezés alatt, az attól függ, mit értünk „élet” alatt. Bővelkedünk, aktuálisan és potenciálisan: de miben bővelkedünk? Ez az igazi kérdés. Rengeteg gyárilag előállított termékünk van, s még több is lehet, ha ezekre vágyunk; lehet rengeteg pénzünk is, abban a pillanatban, ahogy megengedjük, hogy a pénz a termeléssel váljon egyenlővé; van bőségesen – mennyiségi értelemben – élelmünk; de szűkölködünk olyan élelemben, amely a kielégítő élet alapjaként nélkülözhetetlen, és ez szükségszerűen hosszú ideig így is marad. Hasonlóan szűkölködünk szinte minden másban, ami az emberi élet minőségéhez igazán hozzájárul. A lehető legnagyobb hiba azt feltételezni, miszerint az egyetlen dolog, amit tennünk kell, hogy a gépezetet teljes gőzzel működtetjük, és más gépezetek segítségével szétosztjuk termékeit, legyen az a pénz vagy a kommunizmus vagy az Állam vagy valami más. Amit valójában tennünk kell, hogy visszatérünk egyenesen a kezdethez, és mindent újrakezdünk. A kezdet természetesen a talaj. És ha megértettük, hogy ezt kell tennünk, meg fogjuk látni, hogy az nagyon is megelégedéssel tölt el minket, és minden más a maga idejében „megadatik nekünk”, feltéve hogy nem csábulunk el ismét, hogy az olcsóság kedvéért feláldozzuk az életfontosságú minőséget.

Pazarlás

Úgy tűnik azonban, hogy jelenleg az úgynevezett gazdasági munkával vagyunk nagyon mélyen elfoglalva, amelynek mindent felülíró alapja a pénzügyi gazdaságosság kiszámítása. A gazdaság, többek közt, a pazarlás elkerülését kell, hogy jelentse. Eszerint amennyiben a pénzpazarlást el tudjuk kerülni, sikeresek vagyunk. Azonban fantasztikus, milyen tékozlással pazarlunk el szinte minden mást, különösen azokat a dolgokat, amelyek az emberi élet minőségét adják. Nem csupán mindannyiunk egészségének alapjait vesztegetjük el, hanem a még megmaradt emberi energia, kreativitás és uralom nagy részét is, háborúkban, vagy az üzletre hivatkozó haszontalan cselekedetek révén. Ehelyütt azonban jobban aggaszt minket az emberi élet alapjának eltékozlása, ami nem más, mint a talaj termékenysége. Minél modernebb egy ország gazdasága, annál gyorsabb lefolyású ez a tékozlás. Láttuk, hogy az úgynevezett magasan fejlett gazdaság hatása hogyan teszi tönkre a termőföldeket azon távoli országokban, ahová csak befolyása kiterjed, s így ezek termékenysége közvetlenül a tengerbe vagy a levegőbe veszik, vagy homok és iszap alá temetődik. Láttuk azt is, hogy a magasan fejlett országok termékenységét hogyan tartják fönn bizonytalanul, ha egyáltalán sikerül, a távoli országokból importált ételekkel és trágyával. Már csak az van hátra, hogy végignézzük, ez az importált termékenység is végül miként megy veszendőbe. Tulajdonképpen a tengerbe parancsolják a lefolyókon át, illetve a levegőbe és az altalajba az úgynevezett hulladék elégetése és eltemetése révén. Ezek a pazarlás legjelentősebb formái, de vannak mások is, beleértve a trágya gondatlan kezelését, vagy azt, ahogy a gazdák és a kertészek a potenciálisan értékes szerves anyagot eldobják vagy elégetik. Még a jó étel is veszendőbe megy, ha hiányzik a képesség, hogy megfelelően megemésszük.

Minden, ami valaha létezett, újra életre kelhet, és ismét életet nyerve magával ragadhatja az élet körébe bizonyos töredékét annak, ami addig élettelen volt. Ha elégeted a régi nadrágodat, ami feltehetően nagyrészt gyapjúból készült, a potenciális életet pusztítod, egyfajta gyilkosságot követve el. Viszont megfelelően komposztálva (ugyanis a benne megújítandó élet minősége elsőleges fontossággal bír) erőt adhat az élő növényeknek, hogy a talajban addig élettelen anyagot megragadva az élet világába emeljék azt. Az újságpapírral azonban legyünk óvatosak. Kevés olyan anyag létezik, mely annyira szennyező, mint a nyomdafesték. Valószínűleg nem véletlenül.

A visszajuttatás törvénye

Az élet csak akkor győzedelmeskedhet afölött, ami élettelen, ha az élet körforgásában a visszajuttatás törvénye szigorúan betartatik. Amennyiben nem teljesül, az élet pazarló módon önmagát éli fel – önmaga tőkéjét, úgymond –, és elveszíti hatalmát környezete fölött: gyenge, boldogtalan és csúnya lesz. Ekkor a természet már nem tűnik olyan bőkezűnek, mint amennyire képes lehet, ha törvényei tiszteletben tartatnak. A visszajuttatási törvény betartásának ez az egész problémaköre nem puszta gazdasági kérdés, és nem is csak tudományos. Az élet csodájához és szépségéhez és költészetéhez tartozik hozzá. A trágya átalakulásában, hasznossággá és szépséggé való lebomlásának folyton ismétlődő folyamatában költészet van. Ha meg akarjuk érteni e dolgokat, akkor inkább a költőkhöz kell fordulnunk, mint a tudósokhoz vagy közgazdászokhoz. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy egy tudós ne lehetne egyben költő is, de úgy tűnik, egy közgazdásznak még nehezebb lehet azzá válnia.

Gazdaságunkban nincs helye a szépségnek, hacsak nem számítjuk azt, amit „kereskedelmi művészetként” tanítunk fiataljainknak. Szinte mindent elpazarlunk, ami valójában a leginkább számít, és fanatikusan ragaszkodunk két dologhoz, amelyeknek önmagukban nincs értékük, és csak addig hasznosak, amíg alárendelődnek az élet törvényeinek és az élet szükségleteit szolgálják. Ha urakként – vagy még inkább istenekként – tekintünk rájuk, végtelenül rombolóak. Ezek: a mechanikai energia és a pénz.

Mégis, amikor igazán gyakorlatiasak akarunk lenni, még mindig azt mondjuk: „Térjünk vissza a földre.” De ezt általában nem vesszük eléggé szó szerint. Ha ismét fel akarunk emelkedni a szellemi erő magasságába, először vissza kell térnünk a földre. Vagyis meg kell próbálnunk ismét értékelni azokat a cselekvéseket, amelyek által kapcsolatban állunk a földdel, és amit gazdálkodásként ismerünk. Újra kell gondolnunk minden ideát a földdel kapcsolatban, az életünkben elfoglalt helyét illetően, és így minden cselekedetünket, ami valamilyen értelemben a földet érinti, és amelyek közül a gazdálkodás a legfontosabb. Nem arról van szó, hogy lehetővé kell tenni a gazdálkodóknak, hogy jobban szolgálják a közösséget. Hanem arról, hogy a közösség, különösen a városi közösség, szolgálja jobban a földet. Csak így tudja a föld is szolgálni őket. Csak ha minden ember egyénileg megértette a helyzetet, és aszerint is cselekszik, akkor tudják a gazdák és a kormányzat megtenni azt, ami szükséges.

Fordította: Vukics Viktória

Jegyzetek

Szerkesztői megjegyzés: a folyóiratunk korábbi lapszámaiban megjelent írásokat az adott lapszám szerkesztési elveinek megfelelően közöljük az Ars Naturae Online weboldalon, így ezen írások formázási, szerkesztési módjai eltérhetnek az oldalon alkalmazott megoldásoktól.

[1] Forrás: Of the Land and the Spirit. The Essential Lord Northbourne on Ecology and Religion.Bloomington, 2008, World Wisdom, 9–20. o. – A szerk.

[2] The Wheel of Health. London, 1938, The C. W. Daniel Company (New York, 2006, Dover).

[3] Idősebb Plinius: Historia Naturalis XVIII. 7.